A félelem nem úr/A remény nem csal meg [antikvár]

ELŐSZÓ Egy hiteles önéletírást - inkább nevezhetnénk önélet-elemzésnek - tart kezében az olvasó. Ha a címben szereplő „autista" szó miatt szenzációt vagy kalandos életutat remél, figyelmeztetnem kell: ne várjon semmi ilyesmit. Egy önmagával őszinteségre törekvő ember saját mindeimapi életének mindennapi eseményeit - és korántsem mindeimapi nehézségeit -próbálja megérteni és megosztani. Péterrel szorosabb kapcsolatba akkor kerültem, amikor lánya, a 18 éves Zsófi érdekében feleségével segítségért fordult hozzánk. Zsófi kiskora óta fennálló, pszichés zavarokat, fejlődési elmaradást és magatartás-problémákat okozó állapotának természetét mind az ideig nem sikerült tisztázni. Péter azzal keresett meg, hogy ismeretterjesztő röplapunk (a „kék lap") alapján úgy gondolja, Zsófi autista. Véleményét az ezt követő vizsgálat megerősítette. Hamarosan rájöttünk, hogy régebben ismerjük egymást: valamikor - Zsófi születésének idején - kollégák voltunk. Talán ennek a felfedezésnek is köszönhető, hogy már az első beszélgetés idején Péter megosztotta velem még egy megfigyelését: saját problémáit összevetve a megismert tünetekkel úgy látja, hogy ő maga is valószínűleg - bár enyhébb fokban - autísztikus zavarban szenved. Kérdésként is értette: megerősítést, magyarázatot, esetleg cáfolatot várt. A könyv címében ismét felveti a kérdést, autista-e valójában? Szubjektív szempontból keserves, állandó nehézségekkel és szorongással teli életének elemzésekor az emlékek időrendi sorában a másik rendszerező elv az autisztikus tünetek köré rendezés: nehézségei a környező világ és emberek (főleg az utóbbiak) megértésében, megmagyarázhatatlan félelmei, külörűeges érdeklődése egyes dolgok, az 7