A gyermeksorsok lélektanából [antikvár]

Részlet a könyvből: DIAGNÓZIS ÉS NEVELÉSI TANÁCSADÁS. Irta: Dr. Schnell János igazgató-főorvos. Kilenc év óta áll fenn Budapesten egy nevelési és pályaválasztási tanácsadó, amely 1934, óta M. Kir. Gyermeklélektani Intézet néven működik. Kilenc év alatt közel 4000 gyermek fordult meg a Tanácsadó ambuláns rendelésén, 4000 szülő panaszát hallgattuk meg és 4000 gyermeki életet láttunk, melyek mindegyike valahol megtört, valahol összeütközött a külvilággal, vagy egyszerűen a benne rejlő erők természetes kibontakozása folytán még nem találta meg a helyét a világban. Szinte felsorolhatatlan a panaszoknak a sora, amiket a szülők az első beszélgetésnél tárnak fel és amik az első kiindulópontot képezik a gyermek és az életében rejlő konfliktus megismeréséhez. Mert lényegében a gyermekekkel foglalkozó tanácsadónak minden egyes esetben konfliktust kell megoldania, akár a gyermek diszpozíciói és a külvilág követelményei közt, akár a gyermek és a család közt, akár magában a gyermekben, ha annak vágyai és adottságai, vagy pedig törekvései és gátlásai ütköznek meg. Igy a tanácsadó munkája két etappból áll: a.) fel kell állítania a diagnózist és b.) alkalmaznia a terápiát, vagyis meg kell oldania a gyermek javára a diagnózis által tisztázott problémát. a.) A diagnózis fogalmát igen széles értelemben kell vennünk, mert hiszen a Nevelési Tanácsadó anyagának nagy variációja és kazuisztikai heterogenitása hol orvosi, hol kriminológiai, hol didaktai, hol pályalélektani problémát állít elénk, hol pedig a gyermeki lélek legmélyebb erőit kell feltárnunk. A legtöbb esetben azonban a problémák halmozottak és egy-egy gyermek konfliktusa az emberrel foglalkozó tudományok legkülönbözőbbjeinek együttes alkalmazását kívánja meg. Az emberi gondolkodás többé-kevésbbé tagolta az egyes tudományágak módszertanát és problematikáját. Maga a realitás azonban komplex és abban a pillanatban, amikor a valóélethez nyúlunk, fel kell adnunk bizonyos módszerek, vagy bizonyos irányok egyeduralmát és az emberrel foglalkozó tudományoknak olyan szintézise felé kell törnünk, ami nem redukálja az emberi egészet, - sem az ösztöneire, sem az értelmére, sem a magatartására, - hanem abban a bonyolult komplexitásban próbálja megérteni, melyben öröklött és szerzett testi és lelki tulajdonságok, szellemi és társadalmi értékeke, impressziók és produktumok megbonthatatlan egységet alkotnak. Igy elképzelhetetlen egy pszichotechnikai-, egy orvospszichológiai-, vagy egy mélypszichológiai-tanácsadó anélkül, hogy ne fenyegetné minden esetben a valóság sematizálásának s félreértésének veszedelme.