Emlékülés Hermann Imre születésének 100. évfordulóján [antikvár]

Hermann Imre 100 éve született. 5 éve múlt, hogy meghalt. Mikor 80. születésnapját ünnepeltük, a köszöntőkre válaszolva elsorolta, hogy ő kiknek tartozik köszönettel: felidézte jó néhány középiskolai és egyetemi tanárát, akik segítették képességeit kibontani. A tisztelet és hála mellett e réges-régi emlékeken is átsüt a kutatás, a vizsgálódás, a felismerés öröme. Ezen a 20 év előtti szép napon aztán életpályájára visszatekintve arról beszélt Hermann Imre, hogy mikor a pubertás idején ingadozni kezdett benne az Isten fogalma, hogyan került helyébe az igazság, hogyan hatotta át az igazság keresésének vágya. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy az igazsághoz való szenvedélyes viszony vált tudós-mivoltának alapjává. Tudományos közleményeinek száma jóval meghaladja a százat. Számos írása jelent meg az utóbbi években külföldön, s néhány újra megjelent, megjelenőben van itthon is. A történelem sodra a Budapesti Iskola jeles képviselőit vitte Nyugatra. Hermann Imre hosszú, hosszú évekig szinte teljes izolációban, remete magányban dolgozott itthon; egyetlen, de tökéletes társa felesége volt. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület - 40 évvel kényszerű feloszlása után - ebben az esztendőben alakulhatott meg újra 30 taggal és számos pszichoanalitikus-jelölttel. Hogy a pszichoanalízis folytonossága Budapesten a legnehezebb időkben sem szakadt meg egészen, az ennek a csendes és szívós tudósnak köszönhető, aki az igazság lebírhatatlanságába vetett meggyőződésével folytatta elméleti és gyakorlati analitikus munkáját, aki mellett a szó legmélyebb értelmében elkötelezett tanítványi gárda nevelődött. Mikor azon a 20 év előtti napon köszöntöttük, azzal fejezte be mondandóját, hogy az ember a halhatatlanság egy csücskét meg tudja fogni, ha talál egy igazságot, amit mások is igazságnak ismernek el. Úgy gondolom, a következő előadásokból kiderülhet, hogy Hermann Imre talált ilyen igazságot.