Irányelvek az élet tudományához [antikvár]

Az ember, mikor belép a kozmikus világrendbe, először lát, hall, aztán tapasztal, majd elég korán gondolkodik, mérlegel, környezetéhez illeszkedik, aztán önkénytelenül az igazság után vágyakozik. Az életben megindulva, többé-kevésbbé göröngyös útjai mentén az igazságnak halvány fénye dereng. Lassan-lassan aztán az ember az utat nyomdokolja az igazsághoz a korszellem, a világnézetek, a kultúreszmék tévesztő forgatagában a logika és ismeretelmélet segítségével és a tudománya segédeszközeivel. Később a mindig relatív tudomány hideg fénye mellett a szeretet meleg fénye után kívánkozik, Küzdve küzd és bízva bizakodik, mígnem kialakul normális viszonyok között a hite és reménysége. Végül eljön majd az idő, amikor a tudomány, a vallás és a művészetek egy nevezőn állanak, egymást támogatva fejlődnek a magasabb morál etikai-spirituális gondolkodás transzcendentális világosságánál. Az evolucionális fejlődés spirálisán jut fel, időnként zökkenéssel, időnként visszaeséssel ehhez a tisztult világnézethez az ember és majd akkor valósul meg kiegyensúlyozott, boldog élete.