Mi ilyenek vagyunk [antikvár]

Ez a munka folytatása a "Gólya, gólya, gilice..." című, Hatos Gyulával írt könyvünknek. Az a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek problémájáról szólt. A jelen munkában a középsúlyos értelmi fogyatékos felnőtt emberek életéről, legfontosabb problémáiról próbálok rövid áttekintést adni. Most is azzal a szándékkal, hogy segítséget nyújtsak nekik és szüleiknek: miként lehet enyhíteni gondjaikon, milyen lehetőségeik vannak, hogy a jelenleginél jobb életet éljenek. Ezúttal is elsősorban a szülőkhöz, a családtagokhoz szólok, de egyúttal azokhoz a személyekhez is, akik életük során - bármilyen okból - felnőtt fogyatékos emberekkel kerülnek kapcsolatba. Ismertetem tovább azokat a különböző intézményeket, amelyek a középsúlyos értelmi fogyatékos felnőttek segítését-gondozását hivatottak biztosítani. Érintőlegesen foglalkozom a fogyatékos öregek súlyos - ma még korántsem megoldott - problémáival is. A Függelék-ben idézem két szülő lejegyzett vallomását arról, hogyan élik át azokat a gondokat és megpróbáltatásokat, amelyeket fogyatékos felnőtt gyermekük nevelése okozhat, hogyan látják saját helyzetüket, s főleg felnőtt gyermekük jövőjét. Vallomásuk azért is tanulságos, mert olyan kis örömökről is beszámolnak, amelyek némileg enyhítik gondjaikat. Ugyanitt bemutatom az egyik klubtag írásos javaslatát, hogy - kérésemre - milyen címet kívánt adni munkámnak. Végül, saját kezű szövegrészeket is bemutatok a klub három tagjának munkafüzetéből. Ezek megmutatják érzéseiket, gondolataikat a klubéletről és az ott megbeszélt témákról. A könyv hátsó borítólapján Weisz Miklósnak, az egyik klubtagnak saját kezű és "saját költésű vers"-e olvasható, amit édesanyjához írt. Megjegyzem: ezt a munkát aligha tudtam volna megírni a klub tagjaival való rendszeres és több éves foglalkozásom során szerzett új ismeretek nélkül. Azt is bevallom, hogy nagyrészt ők voltak munkám ihletői. Ők, akik több éven át új tapasztalatokhoz, sok új megfigyeléshez és felismeréshez segítettek hozzá, munkám folyamán láthatatlan segítőtársaimmá is szegődtek. Amikor megmondtam nekik, hogy "könyvet írunk" és kértem, hogy "találjanak ki" rövid, a témát jól kifejező címet, egyikük addig törte a fejét, amíg - örömmel - ezt a címet javasolta: "Ilyenek vagyunk mi". Javaslata valóban a lényeget fejezi ki. Így lett - egy kis változtatással - a felnőtt fogyatékos emberek életéről szóló könyvem főcíme: "Mi ilyenek vagyunk".