Radiológia [antikvár]

BEVEZETES A radiológia az elmúlt több mint száz év egyik orvosi sikertörténete. Szinte az X-sugár felfedezésétől kezdve használjuk az eljárást a diagnosztikában. A múlt század hatvanas évtizedéig a főszerep a mind kifinomultabb technikájú röntgen-vizsgálóeljárásoké volt, majd a képalkotó diagnosztika az elmúlt évtizedekben robbanásszerű fejlődésnek indult. Ennek magyarázata, hogy erre a szakterületre, jellegéből fakadóan - az orvostudomány általános haladásán túlmenően - nagy hatást gyakorolt a jelentősen felgyorsult technikai fejlődés is. A radiológiában már több mint negyedszázada megjelentek a számítógépek, amelyek teljesen új modalitások kifejlesztését, gyors elterjedését tették lehetővé. Az ultrahang, a computer tomográfia, a digitális szubtrakciós angiográfia, a digitális radiográfia, a mágnesrezonanciás képalkotás, illetve a digitális formában keletkező képeket archiváló, és szükség esetén akár nagy távolságba is közvetíteni képes számítógépes rendszerek ennek az időszaknak a leglényegesebb fejlesztései. Megjelentek, és a gyakorlatban is elterjedtek olyan intervenciós radiológiai eljárások, amelyek lehetővé teszik egy sor betegség műtét nélküli kezelését, ermek révén javítva a betegek gyógyulási esélyeit. Az új módszerek elterjedése, egyre szélesebb körű hozzáférhetősége jelentős mértékben megváltoztatta a képalkotó diagnosztika szerepét, helyét a diagnosztikus folyamatban. A nagyobb teljesítményű modalitások a korábbinál fontosabb szerepet játszanak a legtöbb betegség kivizsgálásában. Lerövidítik, ugyanakkor sokszor költségesebbé teszik a diagnózishoz vezető utat, ezért indikációs körük, diagnosztikus teljesítőképességük ismerete a gyakorló orvos számára nélkülözhetetlen. A modalitások számának, bonyolultsági fokának növekedése következtében ma már a beteget gyógyító orvostól nem várható el, hogy a képalkotó diagnosztika valamennyi ágában részletekbe menő jártassággal rendelkezzen, ezért ennek a tankönyvnek az elsődleges célja nem az, hogy részletes tünettani ismeretekkel vértezze fel az olvasót. A szerzők törekvése sokkal inkább annak felvázolására irányult, hogy az egyes szervek, szervrendszerek betegségeinek kivizsgálásában mely módszerek, milyen sorrendben, milyen megbízhatósággal és mekkora kockázat árán alkalmazhatók betegeink gyors, ugyanakkor a lehetséges mértékig kockázatmentes és költséghatékony gyógyítása érdekében. Mindazonáltal a bőséges képanyag hozzásegíti a terület iránt különösen érdeklődő olvasót is ahhoz, hogy kíváncsiságát kielégítse. A könyv a négy magyarországi egyetemi radiológiai klinika tanárainak az orvostanhallgatók, szakorvosjelöltek nevelése, tanítása során megszerzett tapasztalataira épül. A szerzők névsora reményeink szerint garancia arra, hogy a közvetített ismeretanyag megfelelően korszerű, ugyanakkor kellően letisztult legyen. A terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé valamennyi fontos kérdés részletekbe menő kifejtését, ezért különösen fontos annak tudatosítása, hogy az egyes területek elsajátításához, a lényeges momentumok kiemeléséhez az orvostanhallgatók számára továbbra sem nélkülözhető a radiológiai előadásokon, szemináriumokon, gyakorlatokon megszerezhető ismeretek integrálása sem. A szakvizsgára készülő orvosok számára ugyanakkor ez a könyv vezérfonalként szolgálhat, melyre felfűzhetik a számos más hazai és külföldi szakkönyvből megszerzendő tudásukat. Szeged - Budapest - Pécs - Debrecen, 2004. A szerkesztóTc