Sebészet [antikvár]

A sebészet az orvostudománynak az az ága, amely a betegségeket műszeres beavatkozásokkal igyekszik meggyógyítani. Ezeket a beavatkozásokat nevezzük műtétnek. A sebészet az orvostudomány legrégibb ága. Már az ősember is rákényszerült arra, hogy vadászat és harc közben szerzett sérüléseit bekötözze, a betört lándzsahegyet eltávolítsa. Az őskori sebészet fejlettségét bizonyítják a kőkorszakból származó koponyák, amelyeken koponyalékelés nyomai láthatók. Ma már ugyan nem tudjuk, hogy ezt a műtétet akkor miért végezték, de a csont gyógyulásából megállapítható, hogy a beteg a műtétet túlélte. A történelmi idők két legrégibb és legfejlettebb kultúrája Egyiptomban és Indiában alakult ki. Mindkettőben az orvoslás és azon belül a sebészet igen fejlett volt. A ránk maradt műszerek és írások bizonyítják, hogy nemcsak sérüléseket láttak el, de például Indiában orrplasztikákat is végeztek. Ezt nyilvánvalóan az tette szükségessé, hogy az orr levágása a büntetés egyik módja volt. Nem egy abból az időből származó műtéti eljárás még ma is használatos. Az ókori Görögországban (i. e. 700-400 között) az orvoslást kezdetben a papok művelték, és csak fokozatosan alakult ki az önálló orvosi rend. Ennek leghíresebb képviselője Hippokratész volt (460-377), akit „az orvostudomány atyjának neveznek. A sebészeti betegségekről, a törések és ficamok kezeléséről, a rákos daganatok tüzes vassal való kiégetéséről írt munkái ma is sok szempontból helytállóak. Amikor a szellemi hegemóniát a görögöktől az antik Róma vette át, a sebészet kezdeti virágzás után hanyatlásnak indult. A görög származású Galenus, valamint Celsus és Aszklepiadész még a pontos megfigyelésen és anatómiai tanulmányokon alapuló sebészi beavatkozásokat végezték, később azonban az általános orvostudomány fejlődésével a sebészet nem tarthatott lépést. Ennek egyik oka az volt, hogy az európai kultúra kialakulásával, főleg a kolostorokban folyt a gyógyítás, itt pedig az egyház megtiltotta a véres beavatkozásokat. Ezt követően a sebészi beavatkozásokat évszázadokon át vándor borbélyok és fürdősök végezték, akik ugyan elődeiktől megtanulták a mesterség fogásait, egyébként azonban írástudatlanok és képzetlenek voltak.