Bővebb ismertető
Előszó
Személyes vallomással kell kezdenem. Sok évtizeddel ezelőtt aktív és lelkes tagja voltam egy közösségnek. Gyakran összejártunk, volt közös hitvilágunk, voltak közös akcióink, voltak rítusaink, mindannyian úgy éreztük, hogy a mi közösségünk jövőbe mutató értékeket képvisel. A közösségben értékesebbnek, többnek éreztem magam, és a közösséget többnek éreztem magamnál. Aztán a mi közös hitvilágunk szinte egy csapásra összeomlott, és a közösség szétesett. Megrázó volt a csalódás, nem is annyira a közösségben és korábbi elvbarátaimban, mint inkább saját magamban. Úgy éreztem, hogy nem megtaláltam, sokkal inkább elveszítettem önmagamat ebben a közősségben. A csalódás jóformán egy életre szólt. Attól fogva szinte betegesen viszolyogtam mindenféle közösségtől. Érettebb fejjel és érettebb ítélőképességgel csatlakozhattam volna olyan közösségekhez, amelynek értékei vállalhatók lettek volna a számomra, de mindig találtam rá elégségesnek tűnő okot, hogy ne közeledjek, vagy ha közeledtek hozzám, én távol tartsam magam. Képtelen voltam összhangba hozni saját individualitásomat bármiféle közősségi léttel. Ugyanakkor volt ebben a vállalt kívülállásban valami, ami mindig zavart. Részben ugyanis következett volna belőle egyfajta gőg vagy felsőbbrendűségi érzés (velem ugyan már nem tudnak megetetni semmit), ami lélek-