A letett cucc [antikvár]

Rövidtávfutó ember vagyok. Minden munkámat egy lélegzetre szeretem elvégezni, úgy érzem, a pihentetés elszakít az adott téma hangulatától. A szerencse lánya vagyok, hogy dokumentumfilmeket forgathattam, ami mindig újabb sorsok, események megismerésére ad lehetőséget. Fel-felemelhetek egy tetőt, mint gyermekkorom babaházában, hogy bepillanthassak életekbe, helyzetekbe. A sors külön ajándéka, hogy sok munkámat időben kezdhettem el. „Börtönfilmjeim" az elsők között jelentek meg a tévé képernyőjén. A nagy devianciák közül foglalkozhattam a „Meghívott halál"-ban az öngyilkosokkal, később az alkoholistákkal, a hajléktalanokkal. Forgathattam Nagyfán az egykori kényszerelvonóban, végigjárhattam egy forgatócsoporttal Magyarország jelentős egészségügyi intézményeit. Foglalkozhattam a szörnyű betegséggel: a depresszióval, „nevelésre ítélt" gyerekekkel Aszódon, kóstolhattam börtönben szakácstanfolyamot végzett rabok főztjét. Sirathattam az állami gondozott gyerekek sorsát, roma nevelőszülők tiszteltek meg azzal, hogy beavattak családi életükbe. És sorolhatnám hosszan, amíg emlékeim puzzledarabjai a helyükre nem kerülnének.