Az alkohológia megújításáért I. [antikvár]

Az Alkohológiai Füzetek sorozatában kiadott úgynevezett életmű-kötetek most már csaknem teljessé válnak dr. Simek Zsófia és Fekete János írásainak közös kiadásával. Már alig maradt olyan szakember, aki az alkoholizmus elleni küzdelemben és az alkoholproblémák tudományos vizsgálatában tényező volt, és munkáit ne sikerült volna - reprezentatív válogatásban - összegyűjteni. Az egyik legfontosabb életmű hiányzott eddig, e két szakember munkája, akik az utolsó negyedszázadban nálunk az alkoholügy meghatározó személyiségei voltak. Bár írásaik többségükben külön jelentek meg, együtt alkottak, és ezért szerencsés a gondolat, hogy munkásságuk összegezése is közösen jelenjen meg. A válogatás tematikus, időrendi, tartalmi és műfaji szempontokból történt, de a szerzőknek sikerült nemcsak összefüggő gondolatrendszert létrehozniuk, hanem sajátos kortörténeti dokumentumot is. Publicisztika keveredik a tudományos elemzésekkel, de a széles nyilvánosságnak szóló fejtegetések is a tudomány tételein alapulnak, és a tudomány is elkötelezett és nem öncélú a szerzők működésében. A cél a politika, a szakértők és a közvélemény lelkiismeretének felrázása, cselekvésre mozgósítása, az alkoholizmus áldozatainak (kiknek száma több, mint az alkoholbetegeké, hiszen tőlük szenved a család és átvitt értelemben a társadalom is) szenvedélyes védelme és képviselete. Kevés alkohológus állt ennyire a rogersi „feltétel nélküli elfogadás" alapján az alkoholbetegek mellé, mint Simek doktornő és Fekete János, és talán még kevesebben vállaltak ennyit az ügyért, mint ők. Mindketten feláldozták a karrier lehetőségét, noha a társadalmi rendszert elfogadták, amelyben éltek, és minden lehetőségük meglett volna, hogy akár „káderként" is az átlagnál nagyobb lehetőségeket kapjanak. A külső megfigyelő számára úgy tűnik: éppen a szocialista utópia híveiként kerültek szembe a politikával, éppen, mert nagyon komolyan vették a gondoskodó, jóléti társadalom, az egyenlőség, az egészségügyön belül az egyenlő és legmagasabb szintű, minden embernek járó ellátás eszméjét, és a többi szép gondolatot, amit ma már - az elmúlt évtizedek demagóg szellemiségének és gyakorlatának nyomán - leginkább csak gúnyosan, idézőjelben emlegetünk, mert mindenki tudja, hogy mindezt csak álcának, ámításnak használták a politikában. Éppen az alkoholügy, az alkoholbetegek miatt, akiket az a szép retorikát használó világ talán a legrútabbul hagyott cserben. A „társadalom" azután nem bocsátotta meg a kötelező konformizmus elleni mulasztásokat, és mindketten alaposan kivehették a részüket a mellőzésekből, kritikákból.