A halál után / "Kiválasztott Magának már a világ teremtése előtt" [antikvár]

"Ha a ember kimúlik, hova lesz?" (Jób 14,10) Ez a kérdés, amelyet minden ember feltesz - vagy legalábbis fel kellene hogy tegyen - magának, ünnepélyesen komoly. A halál, az itteni (földi) lét végső pontja-e, az ember elkerülhetetlen sorsa, valóban adottságai, tevékenysége, munkája gyakorlásának, örömeinek, mint ahogyan fájdalmainak is a vége? Vagy pedig van számára egy másik lét a halálon túl, létezésének folytatása, még ha más feltételek mellett is? És ha így van, akkor milyen fajta lét lesz ez? "Ha az ember kimúlik, hova lesz?" a materialisták így felelnek: "Sehol sincs többé, mert ha meghal, akkor halott." Határozott állításukat azonban nem tudják bizonyítani. És az ember lényének legmélyén jelentkezik egy hang, amely azt mondja neki: "Kell lennie elszámolásnak; mindenki megkapja azt, ami a cselekedetei alapján jár neki. Ez az elszámolás nem itt e földön következik be, hanem a sír túloldalán." A lelkiismeretnek ezt a hangját sokan igyekeznek elfojtani. Inkább szeretnék a semmit, mint a halálon túli életet.