Teremtő, teremtmény [antikvár]

Részlet:"Az ember előbb vagy utóbb szembekerül a kérdéssel: Vajjon mi indíthat egy végtelen, mindenható Istent arra, hogy szentháromsági boldogságának örökkévalósága ellenére világot alkosson időben és térben, tehát olyant, amely, anyagi lévén, a semmiségbe nyúlik, mindazzal a gyöngeséggel és határoltsággal együtt, ami szükségképen hozzátartozik? És nemcsak ezt, hanem világot, amelyben bűn és vétek van, Amit Neki előre kellett találnia, és mindazt a - fájdalmat és szenvedést és könnyeket illető - borzalmat, ami ezt a térben oly mérhetetlenül nagy és a csillagokhoz képest mégis olyan kicsiny bolygónkat betölti? Vessük fel a kérdést, mint emberek, akiket előbb vagy utóbb a bennünk lakozó értelem egyszerűen természettő fogva kényszerít erre - legalább a létnek egy bizonyos síkján! És arra a csodálatos dologra bukkanunk, hogy nem tetszés szerinti, határozatlanul sok okát adhatjuk ennek, hanem mindössze három egész határozott természetű okot, nem kettőt, vagy egy tucatot, vagy négyet, hanem egész pontosan hármat, amelyek még hozzá áttekinthető, benső hierarchikus rendben sorakoznak egymás mellé. A három lehetőség, amelyről szólni szeretnék, valamiképen Kierkergaard három létkategóriájának: az esztétika, az etika és a vallás kategóriájának felel meg. De megfelel valamiképen a szemlélődés hármas lépcsőjének is, amelyről Szent Bernát szól: prima contemplatio est admiratio maiestatis, secunda est iudiciorum Dei, tertia est beneficiorum ipsius, a Teremtő fönsége, a Bíró igazságossága, az Atya irgalmassága.Isten, mint Művész, a maga boldog játékára teremtette ezt a világot."