Mennyben született szerelem [antikvár]

ELŐSZÓ ^j^öMi iáí)&t Késő őszi napsugár kúszik be halványzöld színben pompázó hálószobám ablakán, ahol életem nyolcvanhárom évének utolsó percei peregnek, visszafordíthatatlanul sodornak elmúlásom pillanata felé. Fehér Anna vagyok, és pontosan tudom, hogy haldoklom. Elfáradtam, súlyos betegként már a levegővételt is komoly fizikai teljesítménynek érzékelem. Otthon, családom körében várom, hogy elindulhassak a nagy útra. Nem félek, hiszek benne, hogy egy más létforma vár rám a túloldalon. Ebben a látogatóim is megerősítenek, akik pár napja jelentek meg az ágyam körül. Mindegyikük egy másik világból érkezik, és én boldogan köszöntöm őket, hiszen barátaimra és családtagjaimra ismerek bennük. Vendégeimmel régóta nem találkoztam, mert mindegyikük jó ideje meghalt már. Örömmel üdvözölnek és hívnak, tartsak velük az örök boldogság és nyugalom birodalmába. Mindig elmondják: ne féljek, hazamegyek, nem meghalok, hanem a létezés más formáját veszem fel. Elhunytaimon kívül egy különleges varázslatos teremtmény is itt van egy ideje mellettem, mindig az ágyamnál álldogál, óvó szeretet burkába vonva küzdelemtől fáradt testemet. Ha-zarinelnek hívják, és ő az őrangyalom. Elmondta, ha eljön az