Mesterem a gyermekem... [antikvár]

EloszoTörtenetünk megosztásának több oka van. Először is, egy ÖNVALLOMÁS, mellyel édesanyákhoz szólok. Teszem ezt azért, mert tudom, milyen elkeserítő érzés volt, amikor tanácstalanul és tehetetlenül álltam egy megoldhatatlannak tűnő probléma" előtt. Éjszakákat virrasztottam át álmatlanul, s amikor senki nem látta, de előfordult, hogy a gyermekem előtt is sírtam, és kétségbeesetten ordítottam volna: VALAKI SEGÍTSEN!" Még most is szomorúan gondolok a múlt néhány eseményére. Voltak olyan tetteim, megnyilvá-nulá.saim, amelyekre még nem tudok bűntudat nélkül gondolni, s amiket ma már másképp tennék. Hiába vigasztalnak többen is, hogy ne hibáztassam magam, hiszen mindig az éppen aktuális fejlettségi szintünkön tudunk reagálni, cselekedni. Lelkem fájdalmával kívánom, bárcsak visszaforgathatnám az időt, hogy kijavíthassam a hibákat Talán majd legközelebb Szívem szeretetével minden tőlem telhetőt megtettem és a helyzet mégsem javult. Meg szerettem volna felelni egyrészt önmagamnak, másreszt a külvilágnak is. Megmutatni, bebizonyítani, hogy alkalmas vagyok a szülői feladatra". Miközben azon munkálkodtam, hogy a szívemre hallgatva változtassak a bejáratott", merev, korlátozó nevelési elveimen és a gyermekünk igényeit, szükségleteit tartsam szem előtt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a környezet rosszalló pillantásait, a szemrehányó kritikákról nem is beszélve.Mielőtt édesanya lettem, annyi mindenre felkészítettek és akkor úgy éreztem, sok hasznos információval vérteztem