Szeretetmozaik [antikvár]

BEVEZETŐ HELYETT Az esetek többségében két, szögesen ellentétes létállapotban leledző embertípus szokott publikálni a szeretetről. A csapat egyik fele éli: izzik és lángol, s miközben lelkével fényesre karcolja a kék eget, nem bírja magában tartani a mellkasát szétfeszítő napmeleg sugarát. Ezzel szemben a lírikusok másik fele csalódott: szenved és küszködik, s mialatt sérült lelkével a papírt karcolgat-ja, a könnyeivel megtisztulásra, a túlfűtött soraival megváltásra vágyik. Azonban, tartozzék bármely csoportba, előbb-utóbb miden író felfogja, hogy a szeretet határtalan. Határtalan. Ezáltal megnevezhetetlen és leírhatatlan, nevet és formát csak az emberi elme által kap. S noha a vallási fanatikusok, a mindent megmagyarázó ultra-egoisták és a hatalommániás diktátorok mindenkire ráerőltetik az általuk elfogadott szeretetformát, az intelligens ember pontosan tudja, hogy a szeretet határtalan. S ami határtalan, az lehet bármilyen. Vagy akármilyen. S ezek ellentéte is. Mivel fanatikus, egoista, de még diktátor sem vagyok, a következő oldalakon nem fogom meghatározni a szeretet fogalmát. Nem erőltetek semmilyen hangzatos elvet, gyémántkeményre csiszolt elméletet vagy isteninek kikiáltott szamárságot: a különféle stílusú-ritmusú szövegmozaikokkal a valóságot próbálom