A magyar kegyestanitórend budapesti gimnáziumának értesítője az 1934-35. iskolai évről [antikvár]

Részlet:II. RÁKÓCZI FERENC EMLÉKEZETE. II. Rákóczi Ferenc nagy életgyónásában, Vallomásaiban így okolja meg idegenbe való kibújdosását: Csalhatatlanul igaznak tetszett előttem, hogy ha hazámnak és fejedelemségemnek jövő hasznáért magamat fenntartani nem igyekszem, elestem vagy elfogatásom esetén nemzetem ügyének és reményének vége lesz, de ha kibujdosom, éppen nem, annál kevésbbé, mert nyilvánvaló, hogy mindvégig megőrizvén a nép szeretetét, mindig szívökben maradok. A következmények teljes mértékben igazolták e prófétai szavakat. Rákóczi ugyanis azzal, hogy inkább választotta az önkéntes számkivetés és bujdosás keservét, semhogy eszményeit megtagadja, mindörökre kitörölhetetlenül beleírta nevét hálás nemzete emlékezetébe. Az 1712-15-iki országgyűlés szolgalelkű többsége hiába sütötte rá az árulás Kain-bélyegét s a hirhedt 49. artikulusban hiába állította őt oda, mint a törvényes király és a haza nyilvánvaló ellenségét s az igazi szabadság felforgatóját, a nagy tömegek változatlan, sőt folyvást növekvő tisztelettel és áhítattal tekintettek fel hovatovább eszménnyé finomodó alakjára. Az édes-bús kurucnóták a szabadságharc bukása után is változatlan erővel zengtek a szegény bujdosó kurucok és az elnyomott, agyonsanyargatott jobbágyok ajkán. Vásárhely és Mezőtúr környékének lázongó parasztjai még 1753-ban is a holt fejedelmet idézték s tőle várták szabadulásukat. A hűséges Mikes Kelemen leveleinek felfedezése és közkinccsé tétele a XVIII. század végén még jobban elmélyítette a nagy bujdosó iránt érzett kegyeletet. A Rákóczi-kultusz lassankint nemzeti közérzéssé izmosodott.