A magyar kegyestanitórend budapesti gimnáziumának értesítője az 1935-36. iskolai évről [antikvár]

Részlet:Dr. KISPARTI JÁNOS. A mult tanév vége nevezetes változást idézett elő iskolánk életében : a Kormányzó úr Őfőméltósága 1935 június 28-án kelt elhatározásával igazgatónkat, dr. Kisparti Jánost a szegedi tankerület főigazgatójává nevezte ki. A magas kitüntetést, bár nem ért bennünket váratlanul, - hiszen híre hetek óta benne volt a levegőben - meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadtuk. Egyrészt örültünk neki és büszkék voltunk rá, hogy íme, a mi igazgatónk is belekerült azoknak a kiváló pedagógusoknak sorába, akik az új tanügyi igazgatás tartó oszlopaiul és egyben világító fáklyáiul vannak kiszemelve, másrészt azonban aggodalommal és szorongással telt el miatta lelkünk, mert éreztük, hogy a kinevezéssel elvesztettük iskolánk büszkeségét és természetes vezérét. Tűnődve kérdeztük magunktól a költővel: Nem vesziténk-e nagyot? És érzésünk habozás nélkül azt súgta, hogy szeretett igazgatónk távozásával bizony nagyot és sokat veszítettünk. Mert Kisparti János neve a legteljesebb mértékben összeforrott iskolánk újabb történetével. Bízvást elmondhatjuk, hogy iskolai életünknek nincsen egyetlen olyan vonatkozása, melyre ő az itt töltött 18 esztendő alatt rá nem nyomta volna erős egyéniségének bélyegét. így mindenekelőtt az ő érdeme, hogy iskolánk az utóbbi időben olyan nagyot emelkedett a közönség megbecsülésében és értékelésében. Iskolai munkánk külső kereteinek állandó frissen tartását elsősorban az ő örökké tevékeny szelleme és minden akadályon diadalmaskodó akarata tette lehetővé és a folyton változó keretekbe az ő szuggesztív egyénisége árasztott soha meg nem fogyatkozó tartalmat. Befelé az ő bölcs szava, tanítása és példaadása élesztette munkakedvünket, táplálta lelkesedésünket és szította nagyratörésünket, kifelé az ő példátlan tekintélye növelte tekintélyünket és öregbítette jóhírünket. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az ő tízéves igazgatósága az állandó emelkedés és a törésnélküli fölfelé ívelés ideje volt iskolánk életében. És mindezt minden külső eszköz nélkül, pusztán egyéni tulajdonságaival: nagy tudásával, mély emberismeretével, lelkes ügyszeretetével s mindenekfölött páratlan munkakedvével és munkabírásával érte el. Mert ő azok közé a vezérek közé tartozott, akik nem szavakkal, hanem tetteikkel lelkesítik katonáikat. Mindig az élen állt és sohasem kívánt olyasmit munkatársaitól, amit maga előbb kifogástalanul meg nem tett. Hiszen nyilvánvaló, hogy azért tudott példaszerű igazgató lenni, mert előbb megtanult példaszerű tanár lenni. És kifelé hatásának is ez a magyarázata; a magas pedagógiai körök és a különböző tanáregyesületek a vezetésre és szervezésre termett erős egyéniség mellett elsősorban a kitűnő tanárt siettek benne munkába állítani.