Gazdaságosság és ahogy a továbbképzési intézmények látják magukat [antikvár]

Az elmúlt esztendőkben két magyar partnerünket különösen érintette az a drámai és egyidejűleg kikerülhetetlen változtatási kényszer, amely a mélyreható össztársadalmi változásokból adódik és amelyet leginkább az új gazdaságosságra és az új önmagunkról alkotott képre való kényszerként vagy esélyként lehet jellemezni. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) kerületi, városi és szakegyesületeiről van szó, valamint a jelenleg az önkormányzatokhoz tartozó kultúrházakról és faluházakról falusi-városi és kerületi szinten. Azt kell feltételeznünk, hogy a többi partnernek is, a magyar népfőiskoláknak és a népfőiskolai társaságnak, a főiskoláknak és az egyetemeknek, a bizonyos mértékig állami kulturális, oktatási és kutató intézeteknek, az egyéb civil szervezeteknek, sőt talán a minisztériumoknak és az alárendelt intézményeknek is olyan mértékben kell alkalmazkodniuk, amire eddig senki sem gondolt. Milyen okai és megjelenési formái vannak annak a folyamatnak, amely a legnagyobb figyelmet, rugalmasságot és állhatatosságot követeli meg, ha valamilyen intézmény, magánszemély vagy kínálat nem akar eltűnni a felszínről. Mi a különbség és mi a hasonlóság annak a németországi felnőttoktatásnak a helyzetéhez képest, amely tapasztalataira ezen kötet írásai elsősorban vonatkoznak?