Gyermekvédelmi ismeretek cserkészeknek [antikvár]

Bezárt a hó a szobámba. Kint térdig ér, vagy még magasabban. Akik beszélgetni jöttek volna hozzám, otthon maradtak. Dermesztő a hideg. Metszőn fúj a szél. Ritka délután: egyedül vagyok. Csak ülök, és emlékezem. A holtakra -mint az öregekre. Sorra, ahogy eszembe jutnak. Lajosra, a legokosabb osztálytársunkra a gimnáziumban. Dolgozatairól írtuk le a matematikafeladatokat. Mert mi, maturandusz urak, udvaroltunk. Ö nem. Kicsi, torznövésű és csúnya volt. Ö tanult. Mindenkin segített. Sosem fogadott el semmit. Tornából felmentették. De lejött a tornaterembe - bennünket nézni. Egyszer a tornatanárunk az öltözőben beleszaladt. Ráüvöltött: - Mit lábatlankodsz itt, te töpörtyű?! - félrelökte, és berohant a zsivajgó kosárlabdázók közé. Lajos elesett. Tornacipőmet vetettem le, és Lajosra néztem. Tétován felállt. Felment az osztályba. Mire felértem, a helyén ült - egyedül. Mozdulatlanul. Maga elé nézett. Háromszögletű arca krétafehéren világított. Felé nyújtottam a szendvicsemet: - Szalámis, szereted? - Nem. Maga elé meredt. Tudtam, hogy szereti. Ritkán hozott tízórait. Özvegy édesanyja nevelte valami betegsegélyből. Az érettségin mellettem ült. Amikor látta, hogy kínlódom az egyenlet felállításával, keskeny cédulán egy óvatlan pillanatban elibém tolta az indulási képletet. Sosem tudtam megköszönni. Az érettségi bankettre egyedül ő nem jött el. Geológus lett. Az újságban olvastam a nevét, amikor kitüntették. Egyszer levelet kaptam édesanyjától. Kérte, keressem fel - Lajos meghalt. Még 30 éves sem volt. Rohantam. - íróasztalán egy magának címzett borítékot találtam, de levél nem volt benne - mondta a madárcsontú öregasszony. - Lajos a Normafánál felakasztotta magát. Zsebében ezt a cédulát találták. Ideadta. Csak ennyi állt rajta: Minek éljen egy töpörtyű? Ránéztem, ő pedig énrám. - Azért kértem, keressen fel - szólalt meg újra -, hátha érti ezt a cédulát. Mit mondhattam volna? Hogy vannak lassan ölő mondatok? Hallgattam. Aztán megcsókoltam Lajos anyját, és eljöttem. Amikor a gimnázium előtt zörgött el a villamos, bőgtem. Azóta sem szeretek arra járni. Gyökössy Endre