Tér és lélek [antikvár]

Előszó A szerző kilenc, már megjelent írását szerkesztette egy kötetbe. Az első' cikk a Magyar Pszichológiai Szemlében 1993-ban, a harmadik és a negyedik a Gyógypedagógiai Szemlében ugyancsak 1993-ban jelent meg. A többi hat cikk a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület konferenciáin 1994-1999-ig elhangzott előadások szövege. A szerkesztéskor a szerző néhány írását kissé megváltoztatta, az átfedések megszűntetése érdekében apróbb részeket elhagyott. Vannak azonban olyan ismétlések is amelyek bennmaradtak, szükségszerűen. Ezek egyrészt a téma jelentőségét hangsúlyozzák, másrészt az adott gondolat továbbfejlesztésének folyamatát teszik lehetővé. Az első cikk (Tér és lélek Heimann munkái alapján) az összegyűjtött írások bevezetőjének tekinthető, mivel a szerző itt fogalmazza meg a kötet több cikkében feldolgozott témák alapproblémáit. Hermann Imre munkái alapján a térszemlélet és indulati élet kölcsönhatásának általános kérdéseit tárgyalja, majd a különböző topológiai terek és bizonyos lelki jelenségek között fennálló kongruenciáról ír. Leírja az agresszió és a szeretet térvonatkozásait, példaként egy terápiás esetét ismerteti, felhívja a figyelmet neurofiziológiai összefüggésekre. Végül saját drámai élménye és egy játékos kísérletezés között mutatkozó kongruencia hatására mondja ki a hitvallásnak is beillő mondatot: „Az élet peremére sodródott ember számára megnyílhat a világ." A további írások mindegyike a „térvonatkozások" valamelyik aspektusát emeli ki. Sorrendjüket nemcsak a kronológia indokolja, hanem egymásra épülésük is. A kilenc cikket végigkövetve a szerző gyakorlati munkájából leszűrt elméleti anyagának bővülése, mélyülése és integrálódása bontakozik ki az olvasó előtt. Példaként bemutatott eseteire több cikkében is visszautal, de mindig valamilyen más szempontból, s így írásról-írásra egy-egy új összefüggést érthetünk meg, a szerző mindig egy lépést tovább lép, az olvasó tudása pedig egyre mélyül. Ez a kötet a szerző második könyve. Első gyűjteményes munkája „Esetek a gyermekpszichoterápia területéről" címmel 1992-től 99-ig négy kiadást ért meg. Eredetileg egy hasonló témájú fakultatív tárgyhoz készült, gyógypedagógus hallgatók számára. Később azonban a képzés más területein is egyre több hallgató vehette kezébe, és a művészeti terápiás tanegységek tananyagának is részévé vált. A művészeti pedagógiai terápia szemszögéből a kötet utolsó fejezete (A „SZÉP megjelenése" az analitikus gyermekpszichoterápiában) kulcsfontosságú, mert ebben a szerző az esztétikum szerepét fejti ki a terápiában résztvevő személy probléma feldolgozó munkájával kapcsolatban. „A SZÉP megjelenése a terápia egy bizonyos stádiumában történik. Ekkorra már valami rendeződött. A gyermek pszichikus térviszonyaiban történt változás " „A SZÉP fogalma elválaszthatatlan a pszichikus térkitágulás jelenségétől. Kölcsönösséget találunk: a kitágult tér lehetővé teszi a SZÉP megjelenését, a SZÉP a teret tágítja " A SZÉP mindig tartalmazza valamilyen formában a TÁVOLSÁGOT " Már itt megjelennek a művészeti és kreatív terápiák számára fontos gondolatok csírái, melyeket a szerző a későbbiekben tovább érlelt, és második könyvének cikksorozatában most elénk tár.