Bővebb ismertető
Előszó Milyen hitoktatásra van szükségünk? Az iskolaév illetve a hitoktatóé kezdetén minden hitoktató - pap, szülő vagy világi katekéta - lelkében őszinte, benső megrendülést érez, amikor újra hallja Jézus szavait: "Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!" /Mt 28, 18./ Jól tudjuk, hogy ez a nagy missziós parancs nemcsak az apostoloknak szólt, hanem mindenkinek, aki az egyháztól tanítási küldetést kap. S a missziós terület nemcsak a "pogányok földje", hanem többé-kevésbé minden ország, még Európában is. A hitoktatásban az üdvösség dolgáról, "az örök élet igéiről" van szó minden alkalommal, nem pedig valamilyen fontos vagy kevésbé fontos "tudásanyagról". Minden hitoktatónak a hozzá közeledő gyermek őszinteségéből, igazságot kereső tekintetéből a válságba jutott tanítványok Szent Péter által megfogalmazott kérdését kell kiéreznie: "Uram, hová menjünk?! Az örök élet igéi nálad vannak". Meggyőződésünk, hogy Jézuson kívül nincs más, aki az emberi lét és élet legnagyobb kérdéseire elfogadható választ tudna adni. Felelősségtudattal kell tehát elkezdenünk a hitoktatást minden esztendőben. A felelősségvállaláshoz tudnunk kell, hogy sokszor nem a legkedvezőbb körülmények közt kell folytatnunk nevelő-oktató munkánkat. Az általános iskolás korú /6-14 éves/ katolikus gyermekeknek /az összlétszám 60 %-ának, vagyis kb. 720.000 gyermeknek/, akiknek keresztségi ígérete folytán hittanra kellene járnia, - a legutóbbi országos számadatok szerint 1985-ben mindössze 21 %-a látogatta a hittanórákat. A "gyorselőkészítő" kurzusokat látogatókat is ideszámítva /elsőáldozókat, bérmálkozókat/, ez a létszám kb. 10-12 %-kal emelkedik. A többiek elmaradásának oka legtöbbször a szülői közömbösség vagy hanyagság. A serdülők, középiskolások és ifjúsági korban lévők /15-24 évesek/ közül pedig /országos átlagban/ csak 3-4 százalék tart személyes, folyamatosnak mondható közösségi kapcsolatot egyházközsége életével, kisebb közösségével vagy katekézisével.