Demokrácia és cserkészet [antikvár]

Mikor Buda ostromának a végefelé kijöttünk a pincéből, meglátogatott egy cserkészfiú. Nem mint cserkész jött hozzám, civilminőségben került Pestről Budára, testvérnén-jét látogatni. Engem azelőtt "nem is ismert, közös ismerőseink üzentek vele nekem, rég nem látott bátyjuknak. Cserkészetről nem esett szó köztünk, öltözete juttatta eszembe cserkészvoltát. Azt is csak egy röpke pillanatra, ahogy utánanéztem, mikor elbúcsúzott, elment és betette maga után az ajtót. Azalatt az egy röpke perc alatt megsajnáltam a cserkészetet. Vájjon megél-e majd az líj világban — cikkázott végig agy velőmön a hirtelen kipattant gondolatkígyó —, vájjon nem ment-e ki végkép divatból? A nagyok, a felnőttek ugyancsak menették volna kifelé, Szövetségből Mozgalmat fabrikálván belőle. De aztán felnéztem az égre: tél volt, téli nap, mindazonáltal feljött hűségesen és világított. Házunk előtt búsongott egy épen maradt fa, téli volt a fa is, lombtalan, virágtalan, de sejttette, hogy él, majd ha eljön az ideje, kihajt, kivirágzik és gyümölcsöt terem.