Mesélnek a lángok [antikvár]

Poéta kopogtat a sziveken.Emberszivek bezárt kapuján finom ujjal, csendesen bekopogtat a cserkészpoéta: Szabad-e bemenni, bevinni azt a sok szépséget, melegséget, ami az én lelkemben él?Aki beengedte, meg nem bánja. Hideg téli estéken, sorsa rosszra fordultában, gondok közt, bajok közt lesz minél melegednie, lesz miből élnie. Mert csupa erő, csupa tiszta szemmel meglátott szépség, csupa melegség a cserkészpoéta verses kötete. Benne vibrál egy fiatal férfilélek hite, bizalma, örömkeresése, szépet-látása. Amikor elolvastam a költeményeit, önkéntelenül felsóhajtottam: Istenem, ha a fiatalok mind igy gondolkodnának, igy éreznének, ezt látnák, ezt hinnék s a jövőnek ilyen lélekkel indulnának!...Egyéni cserkészmultnak megelevenedő sok-sok emlékével találkozik a cserkészolvasó. Az édesanya a fia világát találja meg benne. Az élet felé bontakozó kislány meglátja és megérti a Fiút, akiből lesz az igazi Férfi. A fiu pedig önmagát látja és az ő egész világát, álomszerüen szépnek. Igazinak.A jó barát becsülő, nagy szeretetével fogom meg a Cserkészpoéta kezét és ugy kisérem el szivek kapuján kopogtató utján, hogy mindenütt megkérjelek benneteket: fogadjátok be, olvassátok, szeressétek, lássátok meg benne a jövő igéretét. És mig csengnek, bongnak, mesélnek a versek, elpihenő lélekkel élvezzétek azt a sok szépséget, amelyet egy kinyiló fiatal lélek önt el közöttetek.A nagy Isten áldása kisérje lelkeket gazdagitó utjain a cserkészpoétát!Dr. Koszterszitz József, a Magyar Cserkész szerkesztője.