Rőzseláng 40 [antikvár]

Részlet A lakásban délelőtti csend, a sarokszobába beragyog a nap. Mégis szomorúság kerít hatalmába. Mit keresek itt voltaképpen? Egy darab történelmet? Egy ember arcát, aki mindazt kibírta, amit ez a két világégést elszenvedett század csak magával hozott? Mert eleven emlékeket aligha találok. Hunya István, a MEDOSZ (Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének) elnöke kilencvenöt éves. Járása nehézkes, az öltözködés is jóval keservesebben megy, mint akárcsak két esztendővel ezelőtt. Az arca nyugodt és kedves, de tekintete gyakran a távolba réved. Nem csak a test gyengül, az emlékek is elfáradnak. Egy régebbi beszélgetésünkre gondolok. A szeretett Hunya Pista bácsi öt évvel ezelőtt még minden fontos és sok-sok apró eseményre pontosan emlékezett. Az idős kommunista fáradságos életéből sokat tanulhatunk mi, fiatalabbak akkor is, ha a kérdésekre a fél évtizeddel korábbi válaszait emlékezetből idézem fel. - A Dózsa Népe című hetilap első, 1945-ös évfolyamából idézek: „A magyar parasztság ezeréves pere a földért véglegesen és megmásíthatatlanul eldőlt. A feudális nagybirtokrendszert felszámoltuk, s most szerte az országban szabad földön szabad parasztok élnek... A felszabadult parasztság, mely földhöz jutott, felelős azért, amit tett és amit tenni fog a jövőben. Tőle függ, hogy a magyar dolgozók asztalára kerül-e a kenyér." Egyszerű, fontos igazságok, létfontosságúak. A magyar földmunkások szakszervezetének első újságját, a Dózsa Népét Hunya István szerkesztette. Ki volt akkor, 1945- ben Hunya István?