Tábortűzi könyv [antikvár]

Az igazi cserkésztábortűz olyan, mint az igazi cserkészlélek. Mindenekfelett alaphangulatában tiszta és őszintén vidám. Tele van dallal. Lelkessel, vigadozóval. A jó megfigyelő friss és eredeti humorával. A fiatal lélek természetesen élénk változatosságával. Sok-sok szép, mosolyból feltörő, egészséges kacagással. Ha azonban ez a lélek, ez a tábortűz hirtelen elkomolyul, ha alig egy-két szóra a történelmi mult hangulatába merül, hősöket, vitézi tetteket, nemzetsorsokat idéz, akkor ez a tűz magyar cserkészek tábortüze és a lángok magyar fiúk orcáját ragyogtatják. Ne csodálkozzék senki a hirtelen metamorfózison. Hiszen ez a tűz, ha olykor hunyófélben volt is, évezredek óta világít. Mint egy fénylő láncszem ér át a századokon. A tulsó végén ázsiai pusztákba vész el a lobogása, az innenső eleje még ide világít Gorlicéről, Doberdóról. Nyájat őrzők, idegen földön hazát keresők, végvárakra vigyázók, bujdosók, honvédek táplálták eddig váltogatva. Majdnem mindig csak virrasztó tűz volt. Ha több benne a hallgatás, vagy nincs benne annyi újjongás, mint a más cserkészek tábortüzében, csak az az oka, hogy e nemzet őseinek is, unokáinak is alig volt módjuk megismerni az örömtüzeket. Hogy kevesebb van benne a nagyvilági görögtűz fényes vakításából, hogy inkább erős lobogás, mint felcsapó szalmaláng? Úgy keményfa ég alatta. Új magyarok szítják-rakják. Már gyulladozik. Ezren és százezren nézik várakozva, meggyullad-e s milyen lesz a fénye, melege? Egy meghidegült nemzedék kívánkozik melegedni mellette és sok-sok hitét vesztett ember szeretnek a fénye mellett szebb jövendőbe látni!...