A funkcionális analfabetizmustól a távoktatásig II. [antikvár]

Részlet a műből: 3Í13 Anthony KAYE Helyzetkép a távoktatásról A Nemzetközi Távoktatási Tanács becslése szerint napjainkban világszerte mintegy 10 millió résztvevője van a képesítést nyújtó távoktatási tanfolyamoknak. Nincs olyan szervezet, amely megkísérelte volna, hogy felbecsülje a más területeken és szintéken is (permanens képzés; műszaki képzés, szakmai képzés) a t ávoktatási módszerekhez folyamodók számát, de az hasonló nagyságrendű, ha nem nagyobb. Csak a Szovjetunióban, ahol kb. 1200 távoktatási intézmény van, mintegy 1,5 millió hallgató vesz részt emelt szintű távoktatási programokban; ez a szám a felsőbb szintű oktatásban résztvevők kb. 30 százalékát jelenti (Iljin, 1983). Kínában 1983-ban az ország egyetemistáinak (1 millió körül van a számuk) kb. 40 százaléka vett részt távoktatási tanfolyamokon - egyharmad részük a Kínai Rádió- és TV Egyetem (RTVU) égisze alatt, a többiek a helyi televíziós egyetemek és az egyetemi levelező programok keretében (Yu Xu,1986). Az utóbbi tizenöt évben távoktatásra specializálódott új intézmények, illetve szervezetek jöttek létre Thaiföldön, Indonéziában, Japánban,Indiában, Olaszországban, Hollandiában, Spanyol- ' országban, Venezuelában, Costa Ricában, Pakisztánban, Tajvanon, Hong Kongban, Sri Lankán, az Egyesült Királyságban, Kanadában, az Egyesült Államokban és más országokban (ld. pl. Rumble és Harry, 1982; Harry és Ragatt,1984). A távoktatás tekintélyes múltra tekinthet vissza, vannak, akik az Isaac Pitman által szervezett gyorsírásos levelező tanfolyamokban látják a kezdeteket, ez egybeesett azjlső rendszeres postai szolgáltatások kiépítésével 184P-ben Nagy-Britanniában. Az első levelező oktatási intézmény a nyelvoktatás céljából 1856-ban alapított berlini Toussaint és Langenscheidt Intézet volt (Dieuzeide, 1985). Ezután sok országban, az állami és a magánszektorokban egyaránt gyors fejlődésnek indult a le-