A nem állami felsőoktatási intézmények hallgatói [antikvár]

A felsőoktatás egyre nagyobb tömegeket érintő és a 20. században egyre inkább átalakuló világában a magán-felsőoktatás méreteinek, funkciójának vizsgálata mind a kutatók, mind pedig a laikusok köréből egyre nagyobb érdeklődést von maga után. A magánerőforrások korábbinál erőteljesebb bevonása a felsőoktatásba a világ valamennyi régiójában megfigyelhető, bár a folyamat más-más időszakokban, eltérő mértékben és más-más sajátosságok mentén következett be. A magán-felsőoktatás jelenségét három szinten értelmezhetjük: rendszerszinten, intézményi szinten és hallgatói szinten foglalkozik a jelenséggel, de intézményi szinten is készültek már feltáró jellegű kutatások. A hallgatói szint vizsgálata azokban az országokban gyakoribb, amelyekben a magán-felsőoktatás viszonylag nagy múlttal és nagy hallgatói részaránnyal rendelkezik. Magyarországon a magán-felsőoktatás intézményrendszer a rendszerváltást követően alakult ki, s nyerte el közel véglegesnek tekinthető méreteit, ennek köszönhetően ez idáig a hallgatói csoport átfogó szociológiai vizsgálatára sem kerülhetett sor. Ebben a tanulmányban erre a mikroszintre koncentrálok, miután véleményem szerint a hallgatókkal, a hallgatói léttel kapcsolatos adatok, információk újszerű eredményeket jelentenek a hazai felsőoktatás-kutatásokban.A lényegi elemzés előtt kiemelten fontos a magán-felsőoktatás fogalmának tisztázása. A legkiterjedtebb definíció szerint az oktatás bármely olyan típusa, amelyet kizárólag magánszemélyek, illetve egyesületek alapítottak és működtetnek, a magánoktatás körébe tartozik. Ennek a kategóriának egy alosztályát képezi a magánoktatás szűkebben vett értelmezése, amely kizárólag magánszemélyek vagy egyesületek által finanszírozott intézményeket vesz figyelembe. A legtöbb országban a magánoktatás, így a magán-felsőoktatás is az oktatás azon része, amely nem állami oktatási ellátást testesít meg, állami szervektől kap támogatást, és az állami felügyelet bizonyos mértékének megfelel.