A tanárképzés jövőjéről III. [antikvár]

Kaposi József Bevezető A kiadvány, amit az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiadott A tanárképzés Jövőérői sorozat második olyan kötete, amely a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 4.1.2.B projekt eredményeibe enged betekintést. (A projektről további információk a www.ofi. hu/node/155989 oldalon érhetők el.) A projekt legáltalánosabban értelmezett célja volt, hogy a felsőoktatási pedagógus - tanító, tanár és egyéb pedagógia - képzéseket és ezek gyakorlatát olyan irányokba fejlessze, hogy megfeleljenek a tudásalapú gazdaság kihívásainak, a társadalmi valós elvárásoknak, összhangot találva a köznevelési rendszer követelményeivel. Az EU politika kiemelt szinten kezeli a tanárképzés kérdését. A figyelem hátterében komoly, európai és globális szinten is érzékelhető társadalmi változások, trendek tapinthatóak ki. A fejlett, tudásalapú társadalmakban átalakult a tudás jellege, szerepe, és a gazdaság világához való viszonya. E társadalmakban megjelenik az igény a tudás kompetenciákban való leírására, és a munkaerőpiac oldaláról is megfogalmazódnak kompetencia alapú igények, melyek egyre jobban meghatározzák az oktatást. A gyorsan változó munkaerő-piaci környezetben, illetve az egész életen át tartó tanulás paradigmájában nagy hangsúly helyeződik a jól transzferálható, generikus kompetenciákra, fgy többféleképpen is megfogalmazódtak azok a kompetenciák és kompetenciaelemek, amelyek a XXI. század kihívásainak megfelelő versenyképes tudás alapjait jelentik, (pl. OECD 20151, az Európai Bizottság különböző dokumentumai). Ezzel párhuzamosan mind nagyobb szerephez jut az egyes emberek tanulásában a nem formális (non-formal learning) és az informális (informál learning) keretek között megszerzett tudás. Mind jobban elfogadottá válik az egész életen át tartó tanulás (LLL) és a minden helyzetben való tanulás (LWL) paradigmái, illetve az az IKT-eszközök széles körű alkalmazása, valamint a tudásmegosztó platformok, tanulási hálózatok fokozatos térnyerése. Mindez olyan tanulási technológiák gyakorlati elterjedéséhez vezetett, amely döntően az egyes tanulók sajátos egyéni igényeit állította középpontba, így felgyorsult az intézményesített oktatás világában a tanulás perszonalizációja. A változások nemcsak a tanulás-tanítás folyamataira, hanem annak szereplőire is komoly hatást gyakorol. Folyamatosan átrendezi a hangsúlyokat és megváltoztatja a szerepeket/funkciókat, és egy új pedagógiai közelítésmódot eredményez: a pedagógusok tudásosztó szerepből átlépnek a tanulástámogató szerepbe. A tanári szerepváltozás lényege, hogy a korábbiakban döntően ismeretátadó funkció helyébe egyre inkább az eligazító, magyarázó, közvetítő, ellensúlyozó szerep (facilitátor) kerül, összekapcsolódva azzal a szándékkal, hogy az oktatási tartalmak és folyamatok életszerűbbek, gyakorlatiasabbak, feldolgozásuk pedig élményszerűbb legyen. Vagyis egy olyan pedagógiai kultúraváltás folyamata zajlik, amelyben a hagyományos diszciplináris tudás bizonyos értelemben leértékelődik, és mind fontosabbá válnak azok a pedagógiai kompetenciák, amelyek - Halász Gábor megfogalmazásában - „azt a mesterségbeli tudást jelentik, hogy miként tudják mind eredményesebben segíteni tanítványaik tanulási tevékenységét." Sajátos módon ezt a pedagógiai kultúraváltási folyamatot egy szervezetfejlesztési és intézményirányítási szemléletmódváltás is kíséri, mivel mind szélesebb körben válik 1 OECD Skills Outlook 2015. Youth Skills and Emplyability (http://www.keepeek.com/Digital-Asset-Management/oecd/education/oecd-skills-outlook-2015_9789264234178-en#pagel)