Életvilágok [antikvár]

Magyarországon sok fiatal a tankötelezettségi kor vége előtt kimarad az általános iskolából, és még többen vannak olyanok, akik a tankötelezettségük lejártával szakképzetlenül a munkaerőpiacon nem jutnak szerephez, vagy csak igen nehezen értékesíthető képzettséggel kerülnek ki az iskolarendszerből. Kimaradásuk és az alacsony képzettségük elsősorban hátrányos szociális körülményeikből adódik. Ez a sokszor halmozottan hátrányos helyzet a képzetlenség és az alacsony fokú iskolázottság következtében tovább romlik, és ez mind az egyént, mind a családot tragikus élethelyzetekbe kényszeríti. Az eredményeket (is) garantáló megoldások nem képzelhetők el oly módon, hogy a támogatási rendszerek komponensei kizárólag az iskolarendszerben (másképpen: a tankötelezettség hatálya alá tartozó) tanulókra irányuljanak. Nyilvánvaló, hogy a legoptimálisabb feltételekkel működő iskola hatásait is lerontja az, ha a család (vagy a családban élők) nem részesül párhuzamosan olyan támogatásban, amely egy időben képes kezelni az iskolai hiányosságokat, a munkaerő-piaci kirekesztettséget és az ezekből adódó szegénységet. Ennek azért van (lenne) különös jelentősége, mert az iskolába járó fiatalok az iskola mellett a családi környezetben tanulást támogató (mentálisan megerősítő) légkörrel találkoznának, amely erősítheti az adott iskolafokozat elvégzésének nemcsak társadalmi, hanem családi „kényszerét" is. Az sem vitatható, hogy a felnőttkori tanulás (a tanulás újrakezdése) megszünteti a perspektívanélküliséget, újra strukturálja a szétesőben lévő (vagy már teljesen erodálódott) időfelhasználást s végső soron a gyermekek nevelésének is új dimenziókat adhat.