Magántanárok a pesti tudományegyetemen 1848-1952 [antikvár]

Magyarországon az egyeteme működésének kodifikálására, az egyetemi törvény megalkotására - követve a társadalomfejlődés általános ritmusát - csak a XIX. század közepén került sor. A pesti tudományegyetem azonban már az érseki alapítás (1635), a királynői újjászervezés (1769) időszakától őrizte sajátos társadalmonkívüliségét - hol egyházi, hol bírósági szervezetek jogait és jellemzőit képezve le (1784-ig bírói hatáskörrel rendelkezett és a XVII. század közepéig gyakorolta pallosjogát; a királyi kegyekből és főúri adományokból eredő birtokait olyan eredményesen gyűjtögette, hogy az önállóan kezelt egyetemi alap 1868-ban több mint öt millió forintot tett ki). Azonban az ország szellemi életére, tudományosságára különösebben nagy hatással nem volt, s nem jelentett meghatározó vetélytársat a külföldi egyetemekkel szemben sem. A XII-XIV. századi párizsi, bolognai, oxfordi egyetemek struktúráját viszont évszázadokra konzerválta. Ennek lényege: a tanárok és tanulók szabad társulása, politikailag kiváltságos testülete, a tanulóktól a rektorig szabályozott előlépési lehetőségekkel, előléptetési formákkal. Európa nyugati régiójának több száz éves egyetemi autonómiája, amely a korabeli társadalom szerves fejlődésén alapult és a "kollektív és szokásszerűen legitim jogok" egyikeként fejlődött ki, a XIX. században már Magyarországon is megkésettséget jelentett. Az autonómiát át kellett fogalmazni, az egyetemet pedig be kellett emelni a társadalom civilizálódását jelentő folyamatokba. Erre tettek kísérletet a nemzeti függetlenség és a társadalmi átalakulás jogi alapjait kidolgozó politikusok az 1848: XIX. tc.-ben