Népiskolák Magyarországon [antikvár]

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Nagy szeretettel köszöntöm Önöket megyénkben. Tatabányán a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, mely otthont ad a „Népiskolák Magyarországon" témakörben rendezett kétnapos nemzetközi konferenciának. Alig több mint két esztendeje annak, hogy azóta kötetben is megjelent, értékes előadások hangzottak el ugyanitt a „Híres iskolák, neves pedagógusok" konferencia keretében. Akkor megyénk iskolatörténetének áttekintése volt a cél. Most, a Bencés Rend 996. évi Szent Márton-hegyi „munkakezdése", s a millecentenárium esztendeje arra kötelez bennünket, hogy ünnepi rendezvényünkön a magyar iskolarendszer legátfogóbb elemét a népoktatást, annak történetét tekintsük át. Jogunk és kötelességünk részt vállalni e feladat elvégzéséből, hiszen államalapító Szent István királyunk szülővárosa, Esztergom, Pannonhalmával együtt bölcsője az elemi és felsőbb ismereteket átörökítő magyar iskolának. Nagy uralkodóink, s egyházi vezetőink mindenkor nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy európai mércével mérve is korszerű legyen oktatásügyünk. Az Európában a 16. században megszülető népiskolák hazai útját Oláh Miklós esztergomi érsek egyengette az 1560-as nagyszombati zsinat határozataival. Ekkor még a római katolikus egyházhoz, a plébániákhoz kötődő úgynevezett „kisiskolák" biztosították évi néhány hónapon át az alapvető ismeretek, az írás, olvasás, számolás művészetének elsajátítását. Az iskolaügy fontosságát bizonyítandó elegendő e helyütt csak annyit említenünk, hogy 1701-1755 között az Esztergom megyei tanítók száma 18-ról 35-re emelkedett. 1770 körül országos átlagban már minden második falunak volt iskolamestere. S talán nem lényegtelen annak megemlítése sem, hogy a korabeli Magyarországon a városi kisiskolákban a magyaron kívül német, szlovák vagy más nyelven is folyhatott tanítás. A 17-18. század folyamán a katolikusok mellett a protestánsok is megszervezték népiskoláikat. Új szakaszt jelentett a hazai népoktatásügy fejlesztésében az állami szerepvállalást kinyilvánító és meghatározó 1777-es első, majd az 1806-os második Ratio Educationis. Atársadalom fejlődésének az iskolaügyre gyakorolt hatását jelzi, hogy a polgárosulás útjára lépő Magyarországon új szakasz nyílott az 1845. évi királyi rendelkezés révén, mely „Magyarország elemi tanodáinak szabályai" címen látott napvilágot. Ezt a folyamatot erősíti Eötvös József 1848. évi törvényjavaslata, mely a népoktatás átalakítását tűzte célul. Eötvös már ekkor be kívánta vezetni a tankötelezettséget, a tanszabadságot, az oktatás ingyenességét, az állam fokozott szerepvállalását. Valódi fordulatra azonban csak a kiegyezés után, az 1867-es népoktatási törvény elfogadását követően kerülhetett sor. 1926 az újabb jelentős előrelépés éve, amikor is Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter megkezdte példátlan méretű népiskola-építési programjának megvalósítását. Ennek során a Trianon utáni Magyarországon négy év alatt 3500 tanterem és 1500 tanítói lakás épült, s már 1928-ban megfogalmazódott a hatosztályos népiskolát felváltó nyolcosztályos iskola létrehozásának gondolata. E hatalmas fejlesztési folyamatot szakította meg a gazdasági világválság. Folytatása Hóman Bálintra maradt, aki 1935-től 1940-ig további 2000 objektum építését fejezte be, ekkorra tervezve a nyolcosztályos iskola kötelezővé tételét. Ami természetesen újabb jelentős előrelépés lehetett volna a népoktatás területén. A háború azonban közbeszólt, és elsodorta a nagyszabású tervek végrehajtását. Atörténet folytatását mindannyian tudjuk, 1948-ban sor került az iskolák államosítására, az egyházak minden téren történő háttérbe szorítására. Az előadások, s a korreferátumok e folyamatok részletes kibontása, árnyalása és pontosítása révén gazdagabbá teszik az oktatásügy e fontos területére vonatkozó tudásunkat. E gondolatok jegyében kétnapos konferenciánkat megnyitom. Jó tanácskozást, hasznos és szellemi javakban bővelkedő órákat kívánok kedves mindnyájuknak. Dr. Kovács György Zoltán Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke