Tanítóképző intézetek tudományos közleményei VI. [antikvár]

Andrási Béla tanítóképző intézeti igazgató, JászberényÉvfordulókkal rangosított esztendőben jelenik meg a Tanítóképző Intézetek Tudományos Közleményeinek VI. kötete. - Amikor a magyar tanítóképzés történetére gondolunk, lehetetlen nem emlékeznünk 1919-re, arra az esztendőre, amelyben a világ második proletárállama megszületett. A Magyar Tanácsköztársaság millió gondja, tennivalója között is a főiskolai szintű tanítóképzés megszervezését legsürgősebb teendői közé sorolta, és kész tervet dolgozott ki a megvalósítására. Á közbejött és mindannyiunk előtt ismert okok miatt 40 esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyar tanítóság legjobbjainak álma megvalósulhasson, és 1959-ben megnyithassák kapuikat a felsőfokú tanítóképző intézetek.Az azóta eltelt 10 esztendőt a dinamikus fejlődés jellemzi minden vonatkozásban: az az igényes nyugtalanság, amellyel a vezetők és vezetettek a korszerű, a társadalmi igényeknek megfelelő tartalommal kívánták megtölteni az érettségire épülő 3 éves képzés keretét.Arról, hogy ez mennyiben sikerült, nem utolsósorban a Közlemények eddig megjelent számai is vallanak, az a 71 tanulmány, cikk, amely az első öt kötet lapjain látott napvilágot. Joggal említhetnénk azokat a cikkeket, tanulmányokat is, amelyek az intézetek oktatóinak, gyakorlóiskolai nevelőinek tollából a szorgos kutatómunka gyümölcseként az országos folyóiratok hasábjain adták át a gyakorló tanítók széles táborának a szocialista pedagógia legfrissebb eredményeit, az intézeti napokról, a továbbképzés egyéb rendezvényeiről ez alkalommal nem is beszélve. Vannak intézetek, amelyek önálló kiadványokkal is jelentkeztek az eltelt 10 esztendőben.Az 1963-ban megjelent első kötetet útnak indító Előszó bizakodása igazolódott: már az első kötet felhívta a tudományos körök figyelmét, és a szaksajtóban megjelent recenziók csak további biztatást adtak az egyre bővülő írógárdának éppúgy, mint a fáradhatatlan, nagy hozzáértéssel, ügyszeretettel dolgozó felelős szerkesztőknek.Nem lesz talán érdektelen, ha most, a visszatekintő emlékezésben a régebbi kötetekről is megemlékezünk, méghozzá a legilletékesebbek, az akkori bírálók megszólaltatásával.