Segítség! Tanulok!? [antikvár]

Köszöntés "Nem fog a fejem, fáradt vagyok. Öreg vagyok én már a tanuláshoz. Inkább elhordom a Gellért hegyet, csak könyvet ne lássak! Már gyerekkoromban is rossz tanuló voltam, az elmélet nem az én világom." Ugye ismerős mondatok? Akkor mondunk gyakran efféléket, amikor tanulásról esik szó, vagy éppen komolyan fenyeget az a veszély, hogy számot kell adnunk tudásunkról -netán annak hiányáról Pedig az ilyen mentegetőzés rendszerint fölösleges és indokolatlan. Azt jelzi, hogy nincs kellő önbizalmunk, vagy talán szeretnénk elkerülni a kudarcot. Minél idősebb valaki, annál kellemetlenebbül érinti, ha elmarad a teljesítménye - a tanulásban is - a maximálistól. Ezért nem szívesen vállal olyan feladatot, ahol esetleg "leéghet" (az is előfordulhat persze, hogy a dolgok hátterében egyszerű és közönséges lustaság áll, de ezt most zárjuk ki ). Ezt a könyvet azért vetted a kezedbe, mert már kapcsolatba kerültél (vagy a jövőben kerülsz) a tanulással - ezen belül elsősorban a távtanulással - és attól tartasz, hogy (ismét) nehézségeid lesznek. Az is lehet, hogy szeretnéd kevesebb energia ráfordítással megúszni a dolgot, mint annak idején, remélve, hátha felfedeztek azóta valamiféle csodaszert! Például a tudást fejbeöntő tölcsért, vagy valamiféle „tudás" pirulákat Feltehető, hogy már túl vagy a kötelező iskolai éveken, de évek óta nem tanultál, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Az is lehet, hogy soha nem tanultál önállóan és megszoktad, hogy naponta a „körmödre néztek", majd a napi teljesítményedtől függően megszidtak vagy megdicsértek. Pedig az önállóságra nagy szükség van, és ha kell ezt is meg lehet tanulni, csak kellő bátorság kell hozzá!