A csucsai front [antikvár]

liagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felöletek, telve vagyok vigasztalóddssal, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett. (II. Kor. 7. 4.) I. Kiss tanár úr betegeskedett akkoriban s az első á osztály latin tanulmányait komoly válság fenyegette. Igazgató úr sokat aggodalmaskodott e miatt és már napok óta. Egyszer aztán megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e az elsőben latint tanítani? — Német szakos vagyok, rebegtem félig ijedten, félig megörülve. Megijedtem, mert lusta diák voltam annakidején s nem tudtam, mennyi maradt volt meg feléből-harmadából elvégzett latin leckém töredékeképpen; megörültem, mert néhány hét óta, mióta ebbe a gimnáziumba kerültem, helyettesítésre fogtak, meg írógépelésre, pedig én valaha, érettségi után úgy képzeltem, hogy a tanárnak tanítványai vannak és tanít. — Szeretnél elsőben latint tanítani? — ismételte igazgató úr konok következetességgel. — Szeretek én mindent, még írógépelni is, — feleltem most már bátrabban és óvatosan, mert megéreztem, hogy Isten tíz évvel ezelőtt tanítványokat teremtett nekem kisebb-nagyobb .iózsefvárosi házakban, meg egyebütt Magyarországszerte. A pulzusom is bizonyosan sebesebben verhetett, mint rendesen, csak nem mértem. 5