A vizuális nevelés pedagógiája I. [antikvár]

A világra nyíló emberi szem ideghártyájára — a nagy látómezőnek és a lencse bontóképességének megfelelően — egészében és részleteiben gazdag kép vetül. Olyan az ideghártya (retina), mint egy tükör, amelyen a jelenségek képei a történéssel váltják egymást, késedelem nélkül és pontosan követve a mozgást, azonnal reagálva minden változásra. A retinaképet kitűnő mechanizmus hozza létre — a népnyelvben kiemelt helye van ennek az érzékszervnek: szemünk világa a neve. Mindkét jelentés sokatmondó. Ám a retinakép tárgyilagos és maradéktalan tükrözése maga a szenvtelenség. Minden és semmi. A tudat számára a retina roskadásig terített asztal. A dús készletből úgy válogat, ahogy a készültsége engedi, ahogyan pillanatnyi vagy tartós érdekei kívánják: ízlelget egyet s mást, jól is lakhat, éhsége csillapodhat is, nőhet is. Mindez a legnagyobb természetességgel történik, a folyamat elragadóan egyszerű. De a mélyébe nézve — akár a törzs, akár az egyed fejlődésében — meg fogjuk találni a szorgalmas tanulás biztos jeleit. Az emberi szem ideghártyáján sok tíz- vagy százezer év óta szüntelenül pereg a film, és egyforma tökéletességgel tudósít az optikájában keveset változott világról. Mit fogott fel ebből az ősember, és mit fog fel mai utóda? Az összehasonlításból kitűnik, hogy a világról alkotott kép mérhetetlenül sokat fejlődött, és nyilvánvalóan tovább is fejlődik. Az ősember — gyönyörűséges és gyötrelmes tapasztalatai alapján — csak a létét ; i ! -m m: i! = Szemünk a világ tükre ¦'''L¦ ¦ '' si ' " 3 ¦ í ^ W i s J 1 ---- iS i Szemünk eszköz; a látás a tudat műve: tanultság I9Í m m í^ s 'i S Látásunk tudásunkkal, tudásunk látásunkkal arány