Engedjétek hozzám gyermekeiteket! [antikvár]

„Miért nem tanítottál meg rá, hogy felismerjem lépteinek neszét?' Előszó helyett „Még most is pontosan emlékszem arra a nyári éjszakára, amikor apám kivitt a kertbe, hogy megmutassa nekem a Tejutat meg néhány csillagképet. Majd így szólt hozzám: Isten teremtette mind a csillagokat, minden az Isten míive, a Nap, a Hold és Föld is, meg minden, amit csak látsz.' így lépett be Isten első alkalommal gyermeki életembe, mégpedig zsenge kis tudatommal is felfogható módon Apám rámutatott a mindenható Teremtő Istenre, a végtelenül nagy és erős Lélekre, akinek hataknában áU, ho^ a semmiből egy egész világmindenséget hozzon létre. Óriási hatással volt rám Isten létének berobbanása életembe E nyári éjszaka után napokon keresztül kábultan jártam-keltem gyermeki kis világomban, ami nekem most már oly nagynak tűnt. Bármire néztem, csak arra tudtam gondolni, hogy mindent Isten tervezett, teremtett. Mekkora boldogság ez! Az én szememben minden Isten kezealkotása volt."^ „Kedves Édesanyám! Néhány napja már csak naponta egy-egy fél órára tudok felülni az ágyban, egyébként mozdulatlanul fekszem. A szívem nem enged többet. Ma reggel mondott valamit a professzor. Valami olyasmit, hogy 'fel kell készülni'. Felkészülni? Mire? Nagyon nehéz fiatalon meghalni! Arra kell felkészülnöm, hogy a jövő hét elejére már csak 'néhai' leszek? Bi- 7 I ! ^ ; I. ! i I