Gyermekeink [antikvár]

A nevelés mikéntjéről szeretnék egyet-mást elmondani s ezzel kapcsolatban a család hivatásáról. Vajha kárba ne veszne a rá fordított idő. Amit elmondandó leszek, abban hitem szerint igazság van, mert igazságszerető lélekből fakad. S amit ez a lélek sugall, az az Életnek a szava, amely Életben élünk, vagyunk s mozgunk, Véle bensőbben egyesülve, mint a szálló madár a levegőéggel, amely röpülésre képesíti. S mégis annyira bedugvák füleink, hogy az Élet szavát meghalljuk! Mintha süketek volnánk. A nevelés ma korunknak legfontosabb kérdése. Mindig fontos volt, de sohasem annyira, mint ma, amikor válaszúton vagyunk e világ nagy s még véget nem ért kataklizmái közt. A káoszból való kivergődésnek csak egy módja van, ha tisztán s biztosan látjuk az útat, amerre mennünk kell, hogy lidércfényektől csábítva teljesen s menthetetlenül el ne vesszünk. Rá kell találnunk az egészséges élet útjára s rá kell ez útra igazítnunk az egyedet, a családot, ez örök emberi valóságokat, mert a többi - társadalom, nemzet, állam változó folyamatok; minémiségüket az egyed, a család határozza meg. Első sorban a család. Ha egészséges családi életet tudunk a világba állítni, a legtöbbet tettünk, mit e veszendő világnak tehetünk. Ha nem? Kárba veszett minden gond, fáradság, áldozat s minden tudomány s politika értük. A nevelés problémája ennél fogva a család problémája. A családban fejlődik s minősül elsősorban az egyed. S az egyedek milliói lelki, szellemi, erkölcsi, testi egészségi állapotának, mint megannyi összetevőnek eredője: egy társadalom, nemzet, állam s emberiség életfelfogása, haladása vagy sülyedése. Ha tehát egészséges közéletnek érezzük a hiányát, a családban kell a diagnózist megtalálnunk s első sorban itt kell a gyógyulást, egészséges életbirást s a cselekvőképességet elérnünk. De mielőtt ennek az egészséges családnak a kritériumát keresnők s megállapítanók, előbb magának a nevelésnek a fogalmával kell tisztába jönnünk.