Hét gyakorlat a Hétszínvirág Iskolából [antikvár]

Egy hossz Az alábbi rövid írás sajátos látószögből tekint a Hétszínvirág Iskolára, programjára, korábbi létállapotára. Régóta nem jártam ott. Nem tudom, mi zajlik most az iskolában, mi őrizte meg folytonosságát, mi nem. Nem tudom megállapítani, hogy a mai iskola mennyiben más, mint a korábbi volt. Mi az előrelépés? Mi a visszalépés? Ezeket mind nem fogom méricskélni, retrospektív módon közelítek. Feltételezem, hogy az iskola életében volt egy „hossz", egy olyan felszálló ág, amely bizonyosan eltartott a 90-es évek derekától az integrációs program fogantatása körüli időkig. Innen nézvést akkor fellelhető volt mindaz, amiről a kötet most - nem valós idejűen -szólni kíván. Jöhetnek még persze felívelő korszakok az iskola életében.^ Akárhogy is, a Hétszínvirág egy nagy tárhely. Élni akkor kezdett igazán, amikor a hivatkozásokban kezdett élni: emlegették, írásokban idézték, viszonyultak hozzá. Kettős élete lett, s az egyik kezdett elszakadni a másiktól. Én most ehhez a másikhoz szeretnék viszonyulni. A valószerű kevéssé érdekel. 2002 év végére lassanként szekérderéknyi anyag gyűlt össze abban a tárgyalóhelyiségben, ahol a szűk körű munkamegbeszélések zajlottak.^ Majd a felgyülemlett anyag kiszorított bennünket. Ezenközben az Oktatási Minisztériumban már jó fél éve felállt egy új szervezeti egység,^ amely határozott irányvétellel kezdte meg működését az iskolai integráció előmozdítása érdekében. A szociológiai kutatások jóval korábban felszínre hozták a közoktatás működésének torzulásait és a torzulások kiváltó okait. Ekkorra azonban már szélsőségesen megnövekedtek az iskolák közötti különbségek. A fokozódó esélykülönbségek, a szegregáló gyakorlat azt is előrevetítették, hogy jelentős társadalmi csoportok gyerekeinek előrejutása útjába maga az iskolarendszer gördít elháríthatatlannak tűnő akadályokat - még az életkezdés előtt. Elérkezett az idő az integráció széles körű terjesztésének, nemkülönben a pozitív diszkriminációnak.