Igét váró fiúk [antikvár]

Nagy sor az, mikor az ifjúsági lelkipásztor a diáklelkigyakorlatok idején az igét váró fiúk elé léphet! Szent feladat, igazán felelősségteljes papi munka vár itt reá! Fiúk ülnek előtte, akik közül egyesek már alig várták e szent napokat, hiszen erősítést, biztatást remélnek tőlük, - mások nyakig merültek a fejlődési kor forgatagába és tanácsra, útbaigazításra szorulnak. Egyik az örvényből kiált: Segítség, mert elveszünk! - másik a közöny, a nemtörődömség álarcát ölti magára. Akadnak, akik háromnapos "lógás" reményében vagy az előrelátható unalom elszántságával, fásult arckifejezéssel bámulnak a vezetőre. Zsebükben magukkal hozták a tízfilléres regényeket - unaloműzőnek. Ehhez a változatos hallgatósághoz beszél a lelkigyakorlatot adó. Úgy kell szólnia, hogy betöltse a lelkek igényét. Senki se mondhassa a lelkigyakorlat végén: Sokat vártam a lelkigyakorlattól és semmit sem kaptam! Állítsa új irányba az eddigi tévelygőket és mentse meg Krisztus számára a megátalkodottakat, akik számára életkérdés, utolsó kísérlet ez a lelkigyakorlat. Legyen erőt adó, sebeket gyógyító, felemelő, távlatokat nyitó a szava! Dolgoztassa meg a fiúk képzeletét, idegvilágát; keltsen fel bennük vágyakat és igényeket, hadd érezzék a diákok, hogy közös nagy munka a lelkigyakorlat és itt senki sem maradhat tétlen.