Lépések az ökoiskola felé [antikvár]

Előszó Környezetbarát iskola „Környezetbarát iskola". ízlelgetem a kifejezést. Kezdjük az elemzést és az értelmezést azzal, hogy „környezet". Egyáltalán: mi a környezet? Maga a szó nyelvújítási alkotás. A környék, környez szó alapján „gyártotta" egy hazafias nyelvész. Eredete alapján tehát azt mondhatjuk, hogy a jelentése valami olyasmi, hogy „ami körülvesz minket". (Pontosabban nem is körül, hanem környül.) De ugyan kit vesz körül a környezet? Engem? Vagy téged is? Esetleg mindnyájunkat? Hatmilliárd embert? Igen: hatmilliárd embert. A környezet hatmilliárd embert vesz körül. Az emberiséget. És mi tartozik bele? Ha jól meggondoljuk, ott kell kezdenünk, hogy „én" biztosan beletartozom, hiszen a legközvetlenebb környezete mindenkinek önmaga. Aztán persze beletartozol „te" is, meg nyilván a többi ember is. (Mind a hatmilliárd!) De legalább ennyire egyértelmű, hogy beletartoznak a növények és állatok is. Sőt: a homok is a lábunk alatt, a levegőég felettünk. És vajon ami még magasabban van - mondjuk, a csillagok azok nem tartoznak bele? Dehogynem. Hiszen azok is körülvesznek minket. Hát akkor mi nem tartozik bele? Semmi. Nincs olyan a világon, ami ne lenne a mi környezetünk. A „környezet" maga a világ. Velünk együtt. Folytassuk az elemzést azzal, hogy „barát". Az értelmező szótár szerint az a barátom, akivel kölcsönösen ragaszkodunk egymáshoz, kölcsönösen szeretjük egymást. De ebben az esetben mi az, hogy egymást? Én a környezetet, ő meg engem? Ha az embertársaimra gondolok mint környezetemre, akkor persze nagyon is fontos és világosan el is dönthető ez a kérdés. Amikor azonban a patakvíz csörgedezése vagy a csillagok simogató fénye jelenti számomra a környezetet, akkor értelmezhetetlermé válik a dolog. Emberi ésszel és fogalmakkal nem tudom meghatározni, hogy a környezetem szeret-e engem, s ha igen, akkor hogyan. Csak azon gondolkodhatok (de ezen kell is!), hogy vajon én igazán szeretem-e - és főleg, hogy jól szeretem-e - a környezetemet. (A csillagokat speciel könnyű szeretni! A másik embert már nehezebb.) Maradjunk tehát annyiban, hogy az a „környezetbarát", aki (ami?) szereti - igazán szereti! - a környezetét, vagyis a világot. Amit pedig igazán szeretünk, arra vigyázunk is. Megbecsüljük, óvjuk, gondozzuk. De hát hogyan lehet az egész világot óvni, gondozni? És főleg: mit tehet ennek érdekében egy iskola, egy tanár, egy diák? Nagyon sokat tehet. Persze nyilván nem a csillagok, de még csak nem is elsősorban a távoli tájak védelméért, hanem a környezetnek azért a részéért, amely elsődlegesen körülveszi. Az iskola első renden magáért az