Milyen az élet? [antikvár]

Amikor először megpillantottalak, kacsingattál, pedig csak néhány napja születtél közénk. Kicsi voltál, kopasz, dundi, és édes, mint egy mandarin. A színed is sárgás volt, ezért egy bura alatt tartottak, mint a drága ékszereket, csak ezt inkubátornak nevezik. Amikor kivettek onnan, hogy közelebbről is megszemlélhessünk, úgy fintorogtál, mint akinek komoly fenntartásai vannak a földi élet hóbortosságaival szemben. Pár perc múlva jobb belátásra tértél. A szád mosolyra húzódott, és a pufókságtól mandulát formázó szemekkel hunyorogni, bohóckodni kezdtél, mint aki kacsingat. Akár azt is gondolhattuk, jóságosan megbocsátod, hogy mi lettünk a családod, hiszen rosszabb helyre is születhettél volna. Mókásnak, pimasznak, és nagyon szeretni valónak láttalak. Reméltem, hogy idővel a rokonságon kívül barátok is leszünk! A bátyám ötödik fiaként láttad meg a napvilágot, vagyis a szülészet lámpafényeit. Az igazat megvallva, már nagyon lányt várt mindenki a második szaporulat óta egyfolytában mindhiába. Te is könnyedén keresztülhúztad aszámításainkat, de végre megszülettél, egészséges voltál és /a miénk! En az apai nagynénéd vagyok, és - hiába tiltakoztam - én lettem a keresztanyád is. Nem a tisztség ellen volt kifogásom, hanem mert nyolc keresztpulyát amúgy is a magaménak vallhattam már. Ódzkodásomra azt válaszolták, eggyel több vagy kevesebb, nekem úgyis teljesen mindegy.