Szánj időt a családodra! [antikvár]

A kórházi váróteremÉjfél van. A helyi kórház várótermében üldögélek. A szomszédomat hoztam be, mert elesett, s most már a negyedik órája ülök egy műanyag széken, melyet kifejezetten úgy terveztek, hogy a létező legnagyobb kényelmetlenséget okozza a testem valamennyi porcikájának.Felkelek, kinyújtom a lábam, majd átballagok a kávéautomatához. Fiatal nő áll mellette, talán huszonnégy éves lehet. Nyilvánvalóan fényévekre járnak a gondolatai, s elejti az érméket, melyeket az automatába készült bedobálni. Azt tanácsolom neki, hogy üljön le, majd összeszedem a pénzét, és viszek neki kávét.Beszédbe elegyedünk, s elmondja, hogy az apja súlyos beteg, és kicsi az esélye annak, hogy megéri a reggelt. Ahogy az italainkat kortyolgatjuk, megkérem, hogy meséljen róla.Letöröl egy könnycseppet az arcáról, elmosolyodik, s beszélni kezd:- Anya és apa csodálatos volt együtt. Nagyszerű családi életünk volt. Egészen addig nem tudtam, hogy mennyire nagyszerű, amíg el nem kerültem főiskolára, és hallottam a barátaimat mesélni az otthoni helyzetükről. Nem mintha mi nem vitatkoztunk volna vitatkoztunk, nem is egyszer. Mindannyian annyira mások voltunk. Én voltam a lázadó. Két lánytestvérem és egy fivérem van. Néha