Tanulási stratégiák fejlesztése az IPOO-modell alapján [antikvár]

Tanulási stratégiák fejlesztése az ipoo-modell alapján BEVEZETÉS E könyvet azért írtuk, hogy egy olyan tanulásdiagnosztikai és -fejlesztési segédletet adjunk közre, amely a legkülönbözőbb tantárgyak és iskolai fokozatok esetében ad praktikus, gyakorlatias javaslatokat. Ez azzal járt, hogy tantárgyi tartalomtól független módon kellett fogalmaznunk, amikor csak lehetett. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a diagnosztika során javasolt vizsgálatokhoz sem adtunk meg egyetlen tantárgyhoz kötődően sem példafeladatot, hanem ezt a felhasználókra, a szaktanárokra, a könyv alapján tanulásdiagnosztikát és -fejlesztést végző szakemberekre, kutatókra bízzuk. Több éves tapasztalat birtokában mondhatjuk, hogy „A tanulási módszerek fejlesztése" témakörben graduális vagy posztgraduális képzésben résztvevő tanárjelöltek és tanárok e könyvben megadott információk birtokában bármely tantárgy vagy tudományterület vonatkozásában képesek vizsgálati feladatokat, programokat létrehozni. A könyv két nagyobb részből áll. Az első rész inkább elméleti jellegű ismereteket tartalmaz a tanulásdiagnosztika és -fejlesztés alapfogalmaival, módszereivel kapcsolatban. Ezek ismerete alapozza meg a könyv második, gyakorlati részének megértését. A második részben egy komplex, ám részenként is alkalmazható tanulásdiagnosztikai és -fejlesztési programot mutatunk be. E program a tanulás IPOO-modelljén (ermek első publikációja: Mező, 2002, 2004a) alapul, melynek lényege, hogy a tanulás az információkezelés négy meghatározó fázisának eredménye. Az „IPOO" kifejezés e fázisok kezdőbetűiből összeállított mozaik szó. A tanulási fázisok tehát: input (az információgyűjtés fázisa); a process (az információfeldolgozás fázisa); az output (az információ visszaadásának, alkalmazásának fázisa), és az jirganizáció (a tanulásszervezés, mely meghatározza az előző fázisok hatékonyságát). A könyvben rendszeresen egy háromfokú skála használatát (0, 1 vagy 2 pont megítélést) ajánljuk a tanulás vizsgálatához. E skála mellett és ellen egyaránt szólnak érvek. Az ellenérvek között szerepelhet például, hogy egy háromfokú skála nem differenciál eléggé. Noha a 0 pont minden esetben az „abszolút rossz teljesítményt" jelöli, míg a 2 pont a tökéletesen jó teljesítményre adható, könnyen belátható, hogy az 1 pont e két szélsőséges skálaérték között elvileg megszámlálhatatlanul sok különböző teljesítményt jelenthet. Mi indokolja mégis a háromfokú skála használatát? Egy: igen sok, különböző számú álproblémára bontható tanulásváltozót vetünk fel a könyvben, s teljes káoszhoz vezetne, ha az egyik esetében 3-fokú, a másik esetében 40-fokú, a harmadiknál 111-fokú skálát alkalmaznánk. E skála segítségével - bármennyire is tökéletlen más szempontból - egységessé, könnyen kezelhetővé válik a diagnosztika. Kettő: szemléletünk szerint egy-egy tanulási módszer fejlesztését a „mindent vagy semmit" elve alapján érdemes végezni. Vagyis addig kell folytatni a fejlesztést, míg a módszert a tanuló tökéletesen el nem sajátította, s belülről motiváltan nem alkalmazza, ha arra szükség van. Ez kijelöli a skála két pólusát (a 0 és a 2 pontot). E két pólus között pedig az l-es érték jelöli a félmegoldásokat, vagy a módszerhasználatra vonatkozó fejlődési tendencia jelentkezését, s azt, hogy a 0 érték esetében megjelölt fejlesztési feladatokat tovább kell végeznünk, s alakítanunk. Jó munkát, sikeres fejlesztő tevékenységet kívánunk!