"Tiszteletes és tudós prédikátor" [antikvár]

AJÁNLÁS A Pápai Református Teológiai Akadémia 1998 szeptemberi újraindulásakor az évnyitó ünnepségen a jubiláns öregdiákok közül Dr. Dékány Endre köszöntötte az újjászülető Alma Matert. Szavaiból nem egyszerűen a meghatottság, a régen várt, s talán évtizedekig nem is remélt álom megvalósulása feletti öröm áradt, de nem is a hajdanvolt „dicsőség" felidézésének büszke érzése, hanem a jövő reménysége, a folyamatosság megőrzésébe vetett bizalom. Előre tekintett a múlt tapasztalatával, s ezzel biztatta az új nemzedéket. E kötetből, melyet most kezébe vett a nyájas olvasó ugyanez árad. A múlt tapasztalatával a jövőbetekintés reménysége. A szerző által megfogalmazott cím - melyet az utolsó, de talán éppen ezért kiemelten hangsúlyos helyre rendezett könyvében - bár ma már nem használatos, érvényes, sőt illik is Dékány Endrére. Önéletrajzként olvasandó „Mécses" című írása, az életét közvetlenül nem ismerők előtt is egy olyan elkötelezett tiszteletes prédikátor képét tárja fel, aki a legkülönbözőbb helyeken tudott hűséges pásztor lenni, mégis mindig megvolt benne a tudásszomj, az ismeret vágya. S bár, amint megvallja, 40 éven át nem publikált egy sort sem, mégsem volt tétlen. Ezt jól bizonyítja, hogy 62 évesen benyújtotta és megvédte doktori disszertációját, s lett így tudós prédikátori. Az 1980-ig tartó hallgatás esztendei után megjelentetett írásaiban szintén a tiszteletes és a tudós prédikátor szólal meg, amikor az egyház és a magyar reformátussággal kapcsolatos témákban hallatja hangját. Ezekből a 5