Neveléstan [antikvár]

A keresztény nevelés gyakorlata hazánkban az utóbbi 40-50 évben igen nehéz helyzetbe került. Az egyház elvesztette iskoláit és nevelő-intézményeit, a materialista-ateista állam minden eszközzel arra törekedett, hogy megsemmisítse a vallás kulturális és pedagógiai befolyását és törekvéseit. A hitoktatás elsorvasztásával, a keresztény családi nevelés ellenőrzésével és rombolásával, a hívő pedagógusok eltávolításával, a keresztény közösségek felszámolásával tervszerű hadjáratot folytattak a keresztény szellemiség érvényesülése ellen. Voltak időszakok, amikor még a templomi hitoktatás is tilos vagy ellenőrzött tevékenységnek számított. 1975-ig majdnem minden városban teljesen megszűnt a hivatalos iskolai hitoktatás, az engedélyezett templomi hitoktatás pedig alig haladta meg a 10-15%-ot. Vidéken az iskolai és templomi hitoktatás átlagosan 20% körül mozgott, néhány kimagaslóan vallásos közösségben haladta csak meg a 40-50%-ot. Ezek a - jórészt becsült - adatok azt jelentik, hogy a megkeresztelt gyermekek több mint fele hitoktatás és tudatosan alakított keresztény nevelés nélkül nőtt fel. Ilyen körülmények között nemcsak a szentmisén részt vevő gyermekek létszáma csökken rohamosan, hanem a megkeresztelt csecsemők létszáma is. A középiskolás ifjúság hitoktatása pedig majdnem teljesen megszűnt. Egy, a hetvenes évek végén végzett felmérés adatai szerint a 14-20 év közötti ifjúságnak - beleszámítva a nyolc katolikus gimnázium növendékeit is - csupán 2-2,5%-a tartott valamilyen formában rendszeres kapcsolatot a helyi egyházzal, egyházközséggel. Ez a számarány az ún. rendszerváltás utáni 5 esztendőben szinte semmit sem változott, annak ellenére sem, hogy az ország általános és középiskoláinak 2,2%-a a magyar katolikus egyház birtokába került. A fentiek arányában súlyos hiányosságok tapasztalhatók a lelki nevelés terén a főiskolások és egyetemisták soraiban is. Az egyház pasztorális és nevelési jogainak elnyomása, a keresztény nevelés lehetetlenítése mérhetetlen károkat okozott az egész magyar nemzetnek nemcsak az egyházi életben, hanem a közéletben, az erkölcsi és a kulturális élet számos területén is.