Hogyan tanuljak, hogy legyek valaki? [antikvár]

Bizony, nehéz egy mai diák élete... Napi 6-7 órát ül délelőtt az iskolapadban, ebéd után pedig otthon vagy a napköziben, tanulószobában várja még a sok házi feladat, a tanulás. A táska súlya is megvan 7-8 kilogramm, több, mint a negyede egy diák saját testsúlyának. Nem kis teljesítmény napi 5-6-7 órán éberen figyelni, 45 percen át kibírni mozgás nélkül, majd rohanni zongora- (hegedű-, trombita-) és szolfézsórára (hetente kétszer), nyelvórára (minden második nap), na meg edzésre, aztán estig átvenni a másnapi öt tantárgy anyagát. Nem minden diáknak van persze ennyi kötelezettsége. De még annak is, aki nem tanul külön zenét vagy nyelvet, kevés ideje jut rá, hogy azzal is foglalkozzék, amihez igazán kedve van! Egyáltalán nem mindegy hát, hogy azt a kis idődet hogyan tudod beosztani, és milyen gyorsan végzel az iskolai feladataiddal. Igen ám! De a felnőttek minduntalan arra figyelmeztetnek: ne csapd össze a leckét! Hogy lehet ezt összeegyeztetni? Mármint az idővel való jó gazdálkodást meg az alaposságot. Talán úgy, mint abban a hivatalban, ahol a nyilvántartást számítógépbe táplálták, és azután már nem kellett egyetlen adatért apróra végigbogarászni a rengeteg kitöltött rovatot, hanem egy billentyű lenyomásával előhívhatták a képernyőn a kívánt információt. Ezt nevezik úgy, hogy hatékonyabb munkavégzés.