Önfejlesztő iskolák [antikvár]

Amikor Magyarországon megszületett a Nemzeti alaptanterv gondolata, vagyis az a gondolat, hogy az ország valamennyi iskolájára érvényes közös tantervi követelmények mellett minden egyes iskola maga alakítsa ki saját részletes, helyi tantervét, sokan úgy gondolták, ez nem megvalósítható elképzelés. Az iskolák és a pedagógusok ugyanis nem voltak felkészülve erre, hiszen korábban soha nem kellett tartalmi tervezéssel foglalkozniuk. Ez mindig országos feladat volt, amelyet kizárólag valamilyen központi fejlesztő intézet végezhetett. A központi tanterveken az iskolák évtizedeken keresztül még a legcsekélyebb változtatást sem hajthatták végre, bár sok - magára, szakmájára kicsit is adó - tanár mást és másképp csinált a napi pedagógiai gyakorlatban, mint ami a központi tantervben előíratott, de ez az autonóm-önfejlesztő viszony a tantestülethez nemhogy elvárás nem, de tiltott, titkolandó cselekedet volt. A tartalmi szabályozás új, kétszintű rendszerének bevezetése valóban rendkívüli kihívás elé állította a magyar iskolákat és pedagógusokat. Fontos tudni persze, hogy ez nem sajátságosan magyarországi helyzet. Ma Európa csaknem valamennyi országában a nagyobb iskolai önállóság megteremtése a cél és a helyi programfejlesztés és -adaptáció feladata egyre több országban a pedagógushivatás részévé válik. Arról persze sehol nincsen szó, hogy minden iskolának új tanterveket kellene alkotnia. A kilencvenes évek elején végzett hazai iskolakutatások azt mutatták, hogy erre legfeljebb az iskolák egytizede alkalmas, és ezeknek is legfeljebb fele képes olyan fejlesztő műhellyé válni, amely mások által is átvehető programokat tud létrehozni. Fejlesztő iskolák persze korábban is voltak Magyarországon: a számuk azonban nem volt több néhány tucatnál. A sokszínű tantervi kínálat megteremtése viszont csak akkor lehetséges, ha sok ilyen műhely létezik az országban.