Pedagógiai szemináriumok III. [antikvár]

Az iskola beléletét a tanító lelke irányítja. Ha a tanító kötelességtudó, nemesen érző és gondolkodó ember, ha eljárásában! az elfogulatlan szeretet vezérli, nevelési eredménye és iskolája jó, még akkor is, ha nem ad túl nagy ismeretanyagot útravalóul tanítványainak. Ha elleniben a tanító közönyös nemtörődömséggel bánik növendékeivel, ha példájával hatni és nevelni nem tud, ha szavaiból ós cselekedeteiből nem árad a gyermekek felé az igaz szeretet melege, iskolája és nevelőmunkája értéktelen még akkor is, ha az ismeretek halmazával tömi meg tanítványai fejét. Ebből következik, hogy ha jó iskolákat akarunk, jó tanítók felneveléséről kell gondoskodnunk. Ezt célozzák tanítóképzőink, ez a törekvése a tanítóink továbbképzésére szolgáló intézményeiknek, s így elsősorban a pedagógiai szemináriumoknak. Ezen szemináriuimok ülésein cseréld ki a tanítóság s teszi közkinccsé tapasztalatait, itt tájékozódik az újítások és módszerjavító törekvések értékéről, a kísérletek eredményéről, itt beszéli meg a felmerült nehézségeket, s azok leküzdésének módját, itt veszi tárgyalás alá a hazai és külföldi pedagógiai irodalom termékeit, itt tudja meg, hogyan értelmezik kartársai a tanterv rendelkezéseit, s hogyan ültetik át az életbe a tantervi utasítás irányelveit. Mintatanításokat, elméleti előadásokat hallgat, eszmecseréket folytat, s megtermékenyült lélekkel tér vissza iskolájába. Én elsősorban ezen szemináriumi munkáinak tulajdonítom, hogy az iskolákban új légkör keletkezett. Ma az iskola a családi élet komoly tartalmú folytatása, tűzhely, amely mellett a tanuló örömmel melegszik. Színhelye a gyermekek társadalmi életének, ahol ő érettük történik minden, ahol az ő érdekük irányítja a tanító szeretetéből fakadt parancsait.