Történelempedagógiai írások [antikvár]

Szabolcs Ottó a jelenkori történelemtanítás egyik meghatározó személyisége. Munkásságában szerencsésen kapcsolódik egybe a történészkutató, az oktatásügyi szakember, a történelemtanár igényes habitusa. Pályájának különleges eredményességét felkészültségének ez a ritka ötvözete adja. Ezt tükrözi ez a tanulmánykötet is, amely válogatást tartalmaz az utóbbi negyedszázadban megjelent cikkeiből, tanulmányaiból. Az írásokat olvasva felelevenedik a magyar történelemtanítás minden lényeges problémája, törekvése és eredménye. A bejárt út nem egyenes vonalú: buktatók, viták, kritikák, újrakezdések jellemzik a történelemtanítás vizsgált időszakát. A közölt tanulmányok nemcsak rögzítik ezeket a gondokat, nem maradnak az oktatáspolitika általános szintjén, hanem a történelemtanítás metodikájának, pedagógiájának egykorú válaszait is tükrözik. Ezek a válaszok bizonyítják Szabolcs Ottó módszertani felkészültségét és jelentőségét. A tanulmánykötet mintegy két tucat cikket, előadást foglal magában, meghatározott tartalmi rendbe szedve, fejezetekbe sorolva. A különböző időben és témában jelentkező írások között a harmóniát valójában nem az ügyes szerkesztés, hanem a gondolati azonosság adja, ami a történelemtanítás jobbítását, szabadságát, nyitottságát kívánja elérni. Már 1978-ban arról írt Szabolcs Ottó, hogy „a szociológiai sémákba zárt, megmerevített, szinte kanonizált történelemtanításnak pozitív reakciójaként vissza kell nyúlni a sémák ellen felsorakoztatott, a szociológiai kanonizációval szemben a feltétlen hitelességet képviselő forrásokhoz..." Ehhez még hozzátette, hogy a hiteles források mellett a történelemtanításnak szüksége van az alkotó fantáziára, a történelmi szituáció megelevenítésére. Leíró, dogmatikus tanítás helyett forrásokon alapuló, elemző tanításra van szükség, ahol a tanár személyisége is szerepet kaphat. (Történelmi szépirodalom és történelemtanítás.) 1985-ben pedig arról olvashatunk, hogy nincs értelme többé az egységes iskolai tananyagot, "szentnek" tekinteni. (Történelemtanítás és tömegkommunikáció.) Majd 1989-ben azt hangsúlyozta, hogy a történelemtanításnak nyitottnak kell lennie, véget kell vetni annak a beidegződésnek, hogy az állam előír, parancsol, az iskola, a tanár végrehajt.