Óvodai Nevelés 1990. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

DITŰt Óvodaiskola a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ három bölcsőde, három óvoda, két általános iskola, egy középiskola, diákotthon, sportegység, technikai egység, könyvtár, művelődési ház és étterem építészeti együttesét és szervezeti-tartalmi integrációját jelenti. Az építészetileg is újszerű elrendezés jó formai kiegészítője belső kísérletező törekvéseinek. 1985-től hosz-szú távú fejlesztési program indult meg. E kutatásfejlesztés többek között célul tűzi ki a bölcsődei-óvodai-iskolai nevelés egységes értelmezését, az iskola belső tartalmi és szervezeti átalakítását. E fejlesztési programunk egyik központi kérdése: hogyan lehet az iskolát humanizálni, racionalizálni, demokratizálni, egyszerűbben szólva hozzáigazítani a nagyon eltérő adottságú, képességű stb. gyerekekhez. Az erre való választ keresve alakítottuk ki az óvodaiskolai programot. Az óvodaiskola az óvodai nagycsoport és az iskolai első és második osztály integrációja. Az óvodaiskolai program az iskolakísérlet része, első, vagyis kezdő szakasza. A második vagy alapozó szakasz a harmadik, negyedik és ötödik osztályt, a harmadik, vagyis orientációs szakasz a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályt fogja át. A kísérlet alulról épül ki, az 1989/ 90-es tanévben negyedik osztályban tart. Látható tehát, hogy az óvodaiskolai kísérlet egy, az általános iskola egészét átfogó fejlesztési program része, ugyanakkor eddigi kedvező tapasztalataink és eredményeink azt igazolják, hogy önmagában is hatékony program az óvodából az iskolába való átmenet problémáinak enyhítésére. A fejlesztési program kidolgozásakor számba vettük a mai iskolának azokat az alapvető gondjait, amelyeknek megoldása nélkül nem lehet megújítani, megjavítani az általános iskolát. A sok és sokféleképpen rendszerezhető bajok egyikét az óvodában az általános iskolába való átmenet jelenti. Itt az tapasztalható, hogy egy gyermekközpontú óvodai program után egy tananyag- és teljesítménycentrikus, ütemében felgyorsított, belsőleg túlzsúfolt és differenciálatlan tananyaggal találkozik a gyerek, másfelöl az életkorának nem megfelelő időszervezéssel, értékelési rendszerrel, amelyet igen gyakran kiegészít a szakosítás és a sokszor meglévő kisfelmenő rendszer. Mindez egyszerűen lehetetlenné teszi a gyerekek kiegyensúlyozott fejlesztését, a nekik megfelelő személyi biztonságot, az ebben az időszakban igen fontos tanulásra motiváltság biztosítását. Fejlesztési programunk az óvodaiskolával igyekezett ezt megoldani. AZ ÓVODAISKOLA TÖRTÉNETI KIALAKULÁSA Egy elsős csoportban indítottuk el 1981-ben az óvodaiskolai kísérletet. A gyerekközösség újonnan verbuválódott, mivel ide csak olyan gyerekek kerültek, akiket a nevelési tanácsadó korrekciós osztályba javasolt. Ezt a csoportot óvodában helyeztük el, és egy óvónő és egy tanítónő kezdte meg a csoporttal a munkát. Ezzel szerettük volna „átmenteni" az óvodai módszereket, valamint megvalósítani azt, hogy a napirend, foglalkozási idő, a tevékenységi rendszer maximálisan alkalmazkodjon a csoportban lévő gyerekek tűrőképességéhez. Az első év tapasztalatai azt mutatták, hogy még a valamelyik képességterületen iskolaéretlen gyerekek is elsajátították a tantervi alapkövetelményeket. 1982-ben már két elsős csoportot indítottunk. Most már az óvodai nagycsoportokat együtt hagytuk, így nem változott a gyerekközösség, valamint ovo nénijük jött velük az iskolába. Ez az év azt bizonyította, hogy rugalmas foglalkoztatási és napirend mellett, a személyi feltételek megteremtésével a saját, megszokott csoportjukban felzárkóztathatók a valamelyik képességterületen lemaradó gyerekek, igazodni lehet az egyéni eltérésekhez. A két kisé- év legfontosabb tapasztalata, hogy minden kedvező eredmény mellett az óvodaiskolai kísérletet nem az elsö osztályban, hanem az óvodai nagycsoportban kell elkezdeni. Ennek okát abban láttuk, hogy a gyerekek egyéni fejlődését tekintve az 5-8 éves kor jelent egy egységes szakaszt, csoporton belül viszont az egyes gyerekek között másfél-két, esetleg még több éves eltérések is lehetnek. Ez teljesen természetes, de az iskola ezt nem tudja kezelni, tehát az óvodaiskolának kell ehhez igazodnia. A nagycsoportos kezdés másik oka, hogy az óvónő belépése az iskolába és a tanítás feladata elbizonytalanította több esetben az óvónőket. Kezdetben tanítói képesítésük nem volt, a feladat új volt, úgy érezték, hogy nekik kell „hagyományos" tanítóvá válniuk. Itt a tanító ÓVODAI NEVELÉS volt számukra a minta és az „erősebb". Ezért úgy gondoltuk, hogy eredményesebb lesz a munkánk, ha a tanítónő „lemegy" a nagycsoportba, és ez a pedagó- gus páros viszi tovább a gyerekeket az iskolába. így indítottuk el 1983-ban a mai szisztéma szerint is működő óvodaiskolát. ÁZ ÓVODAISKOLA SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE, MŰKÖDÉSE Az óvodai nagycsoportot, az első és a második osztályt egységes szakasznak tekintjük. A gyerekek kiscsoporttól mindvégig együtt maradnak. Az egyes tanévek nem jelentenek lezárt szakaszokat, így figyelembe vehetjük az egyes gyerekek fejlettségi szintjét. A csoportokat az óvodában hagyjuk. Saját termük csak annyiban változik, hogy az óvodai asztalok helyett iskolai padok kerülnek be, és a falra táblát kapnak. Ott maradnak az óvodásjátékaik és minden megszokott kedvencük. így még első osztályban is a fáradékony gyerekek ebéd után alhatnak, pihenhetnek. Az óvodai elhelyezés biztosítja a mobil napirendet is. Itt nincs csengetés. A foglalkozási időt a gyerekek tűrőképessége határozza meg, a csoportok különböző időben tarthatnak szünetet. Ezt az óvoda épületében megtehetik úgy, hogy egymást ne zavarják. A differenciált foglalkozások szervezéséhez egy közös „játszószoba" áll rendelkezésre. Ide mehetnek egy-egy foglalkozásról a gyorsabban haladók, és itt a dajka irányításával különböző tevékenységek közül választhatnak. Az egyéni kompenzálásra szorulók, egy-egy képességterületen elmaradók is kijöhetnek ide azokról a foglalkozásokról, amelyeken nem tudnak együtt haladni a csoporttal. Itt a padagógus útmutatása alapján a dajka tud segíteni a gyerekeknek, hogy a maguk választotta tevékenységekben fejleszthessék a gyengébb képességterületet. Az első három évben nincs osztályozás. Szöveges értékelést kapnak a tanulók. Ennek nagy előnye, hogy a gyermeket mindig önmagához viszonyított fejlődésében értékelhetjük. Nem kell a tanmenet, illetve a tanterv időarányos részéhez viszonyítani. így a később érők nem kerülnek hátrányba. Második osztály végén csupán matematikából és anyanyelvből mérjük tudáspróbával a tantervi követelmények elsajátításának mértékét. Ez a továbbhaladás kritériuma. Nagy gondot jelentett a helyes napirend kialakítása. Az óvodai nagycsoportban nem változtattunk a hagyományos gyakorlaton. Az első és második osztályos egész napos napirend összeállításakor alapelvként fogadtuk el, hogy az úgynevezett önismereti tantárgyak lehetőleg délelőttre kerüljenek. A tantárgyi és foglalkoztatási rendszert olyan módon alakítottuk át, hogy azok jobban megfeleljenek pedagógiai törekvéseinknek, és megvalósítsák az óvodai módszerek „bevitelét" az iskolai elsajátítási folyamatba. A tantárgyaink: Zsolnai-féle nyelvi irodalmi és kommunikációs program, matematika, művészet, természetismereti-technikai integrált program (Lénárd Gábor programjának adaptálása), mozgásfejlesztés, mindennapos testnevelés és fakultatív idegen nyelv. Az óvodaiskolai csoportokban a pedagógusok munkáját dajka, fejlesztő pedagógus, pszichológus és családgondozó segíti. Az óvodai középső csoportjaink végén, a valamelyik képességterületen problémásnak talált gyermekeket a Nagy József-féle PREFER-vizs-gálatokkal megnézik az óvónők. így az elmaradás okát és mértékét ismerve a nagycsoportban már egyéni kompenzálással kezdhetik a munkát. (Nem kiemelve a csoportból a gyerekeket!) Egyéves kompenzáló munka után végzik el pszichológusaink az iskolaérettségi vizsgálatokat. A vizsgálat eredményének, illetve az éves fejlődési ütem ismeretében döntenek a szülők, pedagógusok arról, hogy menjen-e iskolába a gyerek. És éppen azért, mert az óvodaiskola 3 éve egységes szakasz ugyanazokkal a pedagógusokkal, ritkán döntenek a lemaradás mellett. Az óvónő és tanítónő tudja, hogy eddigi tudatos fejlesztőmunkájuk hatására mennyit fejlődött önmagához képest a gyerek. Azt is tudják, hogy közösen még 2 év, illetve a tanítónak 4 év áll rendelkezésre, hogy pótolhassák az adott területen a lemaradást. így a gyerek kudarc nélkül tud továbbhaladni. Az óvodaiskolában igen nagy jelentőséget tulajdonítunk a fejlesztő pedagógus munkájának. Ök a szociálisan sérült, a részképességek egyenetlen fejlődése következtében elmaradott gyerekekkel foglalkoznak csoportosan vagy egyénileg, a tanítási órán vagy azon kívül. A fejlesztőmunka során az együtt haladni képtelen tanulókat nem különítik el tartósan, hanem csupán alkalmanként emelik ki őket 30-40 percre. Ezáltal sikerül annyi többletsegítséget nyújtani, ami már az osztálytanító erőfeszítéseivel együtt elegendő a továbbhaladáshoz. Fejlesztő pedagógusaink gyógypedagógiai képesítéssel rendelkeznek. Munkájuk lényeges része, hogy módszertani segítséget tudnak nyújtani a pedagógusoknak, segítik felismerni, hogy az ún. nehéz gyerekek gondjainak mi az oka, hogyan lehet megtanítani őket arra, hogy a csoporttal együtt élve megoldódjanak problémáik. Fontosnak tartjuk, hogy ebben az életkorban nem elsősorban tanulási nehézségei vannak a gyerekeknek, hanem szociális éretlenségböl következő vagy más okok miatt magatartászavarai. Ha ezeket rwm segítünk megoldani, tanulási zavarai is lesznek, s ezek egyre csak halmozódnak. Munkánkat folyamatos képzés, önképzés jellemzi-25 óvónőnk végezte el a Jászberényi Tanítóképző Főiskolát, és több tanítónőnk az óvónőképzőt. Úgy érezzük, erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók, és ebben a szülők véleménye is megerősít minket-